Lovastábor szerény körülmények, vagy román környezetben élő 25 gyerek számára

Lovastábor szerény körülmények, vagy román környezetben élő 25 gyerek számára

2019 októberében az Erdélyi Lovas Egyesület lovastábort szervezett több mint 25 gyerek résztvételével. A tábor a Magyar Kormány Támogatásával, a BGA segítségével valósult meg, és Lovastábor szerény körülmények, vagy román környezetben élő 25 gyerek számára címet viselte.

A projekt során, az Erdélyi Lovas Egyesület olyan gyerekek számára is elérhetővé tette a lovaglás és a lóval eltöltött idő örömét, akik egyébként nem jutnak el lovardákba tanulni.

A lovastáborra a Kiskedében került sor (Székelykereztúrtól 6-7 km-re), a tábornak az itt működő lovastanya adott otthont, és az itteni lovak bevonásával történt a lovagoltatás. A lovas foglalkozások három felnőtt felügyelete alatt történtek, párhuzamosan három ló dolgozott, tehát három gyerek lovagolt egyszerre. Ezzel egyidőben a többiek számára, az eseményre felállított katonasátorban szerveztünk különböző egyszerű kézműves tevékenységeket.

A tábor eredetileg az őszi vakációra volt tervezve, de rossz idő miatt újra kellet tervezni/ gondolni. Az egyesület munkatársai úgy döntöttek, hogy az októberi hónap során, szombati napokon szervezi meg a tábort.

A gyerekek ezeken a szombati napokon reggel 9-re érkeztek. Rövid reggeli tornával kezdődött a nap, majd megérkezett a reggeli. A lovas tevékenységek reggel 10 órától kezdődtek. Minden gyerek 20 perc- fél órát lovagolt, majd csere következett.

Az éppen nem lovagló gyerekek számára különböző tevékenységeket szerveztük, amiket próbáltunk minél egyszerűbben beszerezhető alapanyagokhoz kötni, illetve olyan tevékenységeket kitalálni, amik nem megszokottak és valamilyen szinten a falusi környezethez is köthetőek. Ilyenek voltak az ostorfonás, vagy kipróbálás, önkéntes felajánlásból kipróbálhatták az íjjazást, lovas színező, stb. De a leginkább a szabadban való szaladgálás, fára mászás tetszett nekik…

Az ebéd 13.00 óra körül került kiszállításra, majd egy kis szabad tevékenységet, pihenőt követően, délután folytattuk a délelőtt már megkezdett tevékenységeket. Újabb gyerekek kerültek sorra a lovaglásban, a többiek vagy a sátorban tevékenykedtek, vagy a lovagló társaikat nézték, illetve a kertben játszottak.

A projekt összességében nagyon sikeresen zárult. A résztvevő gyerekek részéről csak pozitív visszajelzések érkeztek, és várnák az ismétlést a következő évben is. Szervezőként néha kisebb szervezési nehézségekbe ütköztünk, kezdve a gyerekek kiválasztásánál, majd az időpontot illető egyeztetések során, illetve az utazás leszervezésében a lovardáig és vissza.

Szabadtéri tevékenységről lévén szó, nagyban befolyásolta a tábor időpontját az időjárás. De összességében megérte, minden apró nehézség árán is pozitív hangulatban zártuk a tábort. Ugyanakkor levontuk a tanulságokat és a következőkben ezeket szem előtt tartva állunk neki a szervezésnek.