Válj lóvá, Lutz Leventével

Válj lóvá, Lutz Leventével

Azt mondják, szabadidomítás, de nem igaz, mert nem szabad mindent. Azt is mondják, erőszakmentes lókiképzés, de ez sem igaz, mert van benne erőszak, hiszen a lovak között is van. Azt bezzeg nem mondják, hogy emberré tesz a ló, pedig ez igaz. Barátságos, következetes, alázatos emberré.

Keresztúron jártunk, Lutz Leventét láttunk. Egy nap volt csupán, de elég ahhoz, hogy felismerjük a régi mondás alapigazságát: A ló erénye tenger, a bölcsnek is ló való, mert lóvá tesz az ember és emberré tesz a ló.

Itt nem tett lóvá senki senkit, de emberré nagyon is.

A sztori főszereplője Némó, a lipicai csikó, aki legalább annyira irtózik a lószállítótól, mint kisgyerek a mumustól. A másik főszereplője Lutz Levente, a csíkcsicsói lóember. Akár alpolgármesternek is nevezhetnénk, de az összes feltételes jelzőből ez illik rá a legkevésbé. Negatív szerepet kapott a lófejben mumus-járgányként elkönyvelt lószállító, amelyik megeszi a lovat, azon nyomban, ahogy az közelébe kerül. Némó egyvágtában tudatosította, hogy ő maga márpedig ló, ami azt jelenti, hogy menekülő állat: amint veszélyt érez, menekül, de jó gyorsan. A Ló és Ember programot az Erdélyi Lovas hírportál tette közzé és akadtak is jelentkezők szépszerével. Természetes lókiképzés bemutásaként volt hirdetve a program, de akár azt is írhatták volna: „Nyerjen egy kétszemélyes emberség-képzést, a remek hangulat és az ízletes eledel mellett a lóvá válás is garantált.”

Székelykeresztúr hangulatos lovardájának színterén a két főszereplő tíz perc után helyzetbe hozta egymást és egész nap jól elvoltak együtt. Gyakorlatilag ránk semmi szükségük nem volt, ám nekünk az élményre annál inkább.

A forgatókönyv egyszerű volt: ismerkedés, barátkozás, kergetőzés, játék, közeledés, újra játék és ez egymás után hétszer. Levente a szemünk előtt vált lóvá, vezérménné, aki segédeszközeivel, egy csomózott kötőfékkel, egy nyakkötéllel és egy répabottal addig bűvölte az alapjáraton bizalmatlan lódedet, míg az saját akaratából, senkitől sem kényszerítve maradt a vezérmén mellett. Egyelőre még a lószállítótól távol, de a kitartó munka eredményeként beadta a fejét és a derekát a négylábon járó lóegyéniség. A mumus-járgányra való felpakolási művelet, ami gyakorlatilag a képzés és a bemutató célja volt, délutáni programként szerepelt, és első ránézésre is négy órát vett igénybe. Megtehettük volna, hogy összehívjuk a szomszédságot és addig hajkurásszuk a rakoncátlan és makacs patást, amíg felkényszerül a lószemmel hétfejűnek vélt kétkerekűre. A cél azonban egészen más volt: lépésről lépésre, saját akaratából vonuljon fel a nyikorgó, rázkódó, idegenül himbálózó lószállítóra.

A játékból munka lett, a munkából feladat, a feladatból következetesen felépített lóagy-programozás, a programozásból hatékony eredmény. Bár ez csupán másfél sor, de valójában négy órába került. A lipicai lódedről és a szabadidomárról egyaránt folyt a víz, miközben az emberség tükrébe kénytelenül bambuló lószerető társaság ajkát ilyen mondatok hagyták el: „ezt nem hiszem el”, „na de ez már tényleg lehetetlen”, na ne már”, „de most komolyan, ez hogy lehet?”, hát én ilyent még nem láttam”. Eközben Némó óránként egy-egy lábbal közelebb került a nyikorgó hétfejűhöz, mígnem mind a négy patás lábát szelíden megnyugtatta a Levente jobb lábán, majd a lószállító csikorgó talapzatán is. Talán Levente csak ebben az egyben tévedett: előzőleg nem állapodtak meg abban, hogy ne lépjenek egymás lábára.

A véleményeket a résztvevők is megfogalmazták:
„A szervezés szuper volt, és a csapat is”, Betty.
„Tetszett a barátságos hangulat és a közvetlenség, segítőkészség illetve a körülmények”, Kinga
„Szuper”, Csilla
„Minden OK”, István
„Tetszett minden, kevesebbre számítottam”, Ákos

A suttogó pedig gyakorlatban is megmutatta, mit ért életfilozófiája alatt: legyünk határlények, akik az emberek között a lovakat, a lovak között pedig az embereket képviselik!

forrás: www.maszol.ro