[Frissítve] Vágta-hétvége

[Frissítve] Vágta-hétvége

Az elődöntőről készült képgaléria, Iordache Melinda képeivel:

Megvan a Székely Vágta döntős mezőnye

A korábbi programmódosítások következtében vasárnap, július 20-án 12 órától zajlottak a Székely Vágta kvalifikációs előfutamai, amelyen a tét a Nemzeti Vágtán való részvétel. A négy előfutamban három-három induló startolt, a délutáni döntőbe a futamgyőztes juthatott.

A Székely Vágta előfutamaiban igazi küzdelmet láthattunk, a lovak és lovasaik mind kirobbanó formában voltak, és eképpen galoppoztak a győzelemért. Az első futam a székelyudvarhelyi André Ábel és a lemhényi Zsigmond János között dőlt el. Az első körben még André Ábel és Adonis lova vezetett, a második körben viszont Zsigmond János és Timpex Amata átvette a vezetést, és tudta tartani előnyét egészen a célig.

A második futamban a korábbi második díjas, Fazakas Alpár János is futott, és tapasztalatára alapozva, sokan a döntőbe várták. A startnál jól indult, viszont elég hamar átvette tőle a vezetést Mokán János, a szotyori lovas, és Vendellel meg is nyerték a futamot.

A harmadik futamban Kézdivásárhely, Előpatak és Bélafalva indult, a futamban ismét két nagyon rutinos versenyzővel. A kézdivásárhelyi Bódi Albert tavaly második lett, Bagoly Szabolcs pedig már a Nemzeti Vágtán is nagyszerű eredményt ért el, akkor Sepsiszentgyörgy számára. A futam rendkívül izgalmasan indult, hiszen az első félkörben mindhárman jól startoltak. Az első kör után már csak Bódi Albert maradt Narkóval és Jakab Norbert, előpataki versenyző Pasadenával. A futamot végül több lóhosszal, magabiztosan Bódi Albert nyerte Kézdivásárhely számára.

A negyedik futam győztese szinte az elején kitűnt a másik két versenyző közül, a gyergyószentmiklósi László Pál és Darius biztosan vették a köröket, és a futamgyőzelmet is vitték.

A Székely Vágta döntőjében a Nemzeti Vágtára való kijutásért Lemhény, Szotyor, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós küzd.

2014.07.20., Vasárnap, 11:30

A IV. Székely Vágta szombati napjának zárásaként a Székely Dózsa György című tánckrónikát kisérhették figyelemmel mindazok, akik késő estig az Óriáspince-tetőn maradtak, dacolva a hűvös idővel.  Novák Péter színművész kifogástalan alakítása, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Háromszék Táncegyüttes közös, bravúros táncjátéka számtalanszor tapsra késztette a közönséget. Egyedülálló élményben volt részünk, melyet köszönünk a Honvéd Együttesnek és Zsuráfszky Zoltán rendezőnek!

Fényképek: Iordache Melinda

Szőcs Lehel nyerte a fogathajtó versenyt

Első alkalommal szerepelt önálló műsorszámként a fogathajtó verseny a Székely Vágtán. A Váncsa Jenő szervezésében lezajló eseményt meg szeretnék honosítani a következő Vágtákon is, ebben az évben 16 fogat állt rajthoz. A több mint háromórás verseny zsűrielnökségét Dr. Kelemen Attila, a Román Lovas Szövetség alelnöke vállalta, az ő segítségére volt Romfeld János, országos fogathajtó bajnok, a zsűri titkára, Benedek Lukács, a pályaszolgálat vezetője, aktív fogathajtó bíró és Bajkó Tibor, országos fogathajtó bajnok.

Egyes-, kettes- és négyesfogatok szálltak versenybe a győzelemért a Székely Vágtán megrendezett fogathajtó versenyen. A díjkiosztó ünnepségen a hajtóknak a díjat Dr. Kelemen Attila zsűrielnök, Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Vágta-főszervező és Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke adták át. Az ünnepség elején Dr. Kelemen Attila elmondta: bár nem a nemzetközi szabályok szerint zajlott a verseny, a versengés előreviszi a fogathajtó sportot és ennek népszerűségét. Megköszönte a részvételt minden fogathajtónak, külön kiemelve Bodó Zoltán országos bajnok részvételét. „Úgy gondolom, hogy az itt megjelent fogathajtók mind győztesek, az első három helyezett pedig érett arra, hogy feljebb lépjen, és az első kategóriában versenyezzen, ezért őszintén remélem, hogy egy fokkal magasabban tovább folytatja a fogathajtást” – mondta a zsűrielnök. A Székely Vágta szervezőinek nevében Sztakics Éva megköszönte Kelemen Attilának, hogy támogatta és részt vett a fogatversenyen, és örömét fejezte ki, hogy vasárnap Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke is megtiszteli a Székely Vágtát. Köszönetük jeléül egy Székely Vágtás serleget nyújtott át Dr. Kelemen Attilának.

A díjazás

A fogathajtó versenyen különdíjat kapott Bokor Hunor, kézdivásárhelyi hajtó, aki mindössze 9 éves, sokak szerint a jövő nemzedék fogathajtója. Hunor pónifogattal indult a versenyen. Szintén különdíjban részesült Berde Róbert, egyes fogathajtó és Bodó Zoltán, többszörös országos fogathajtó bajnok, aki a Váncsa Fogat négyesfogatával indult. Harmadik helyet ért el a lázárfalvi Szántó Szilveszter, kettes fogathajtó, második helyen végzett a csíkmadarasi Dobandi István kettes frízfogatával. A fogathajtó verseny győztese az újtusnádi Szőcs Lehel lett, szintén kettes fogathajtó.

A Székely Vágta esti programja a Szilaj Hagyományőrző Egyesület kórusával folytatódott, ők huszárdalokat és –táncokat adtak elő.

Székely Vágta-sajtóiroda

2014.07.19., Szombat, 20:30

Véget ért a fogathajtó verseny az Óriáspince-tetőn. A kiadós eső ellenére sem állt le az izgalmas, dinamikus verseny.

A díjakat dr. Kelemen Attila, a Román Lószövetség alelnöke és Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere és Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke adták át a győzteseknek.

A IV. Székely Vágta fogathajtó versenyének eredményei:
I. Szőcs Lehel
II. Dobandi István
III. Szántó Szilveszter

A galéria megtekintéséhez kattintson az alábbi fényképre:
Fényképek: Iordache Melinda

2014.07.19., Szombat, 18:35

Néhány fotó a Góbé futam előfutamairól:
Fényképek: Iordache Melinda

2014.07.19., Szombat, 18.00

A Góbé Futam eredményei

A korábbi programmódosítások következtében szombaton, július 19-én 15 órától zajlottak a Székely Vágta Góbé Futamának előfutamai. Ez első futamban négy induló, a második, harmadik és negyedik futamban három-három induló startolt. A vasárnapi döntőbe a futamgyőztes juthatott.

Az első futam kicsit akadozva indult el, a végére viszont szorosan küzdött a továbbjutásért Csíkkozmás és Sepsiszentgyörgy lovasa. A véghajrában viszont a csíkkozmási versenyző, Bálint András és Szellő biztosan nyerte meg a futamot.

A második futamban már csak három település állt rajthoz. Itt már érezhetően nagyobb iramban indult el a futam, hiszen Herceg, korábbi Vágta-győztes és harmadik helyezett ló is ebben a futamban indult. Nagyon jól startolt el Gyergyószárhegy képviseletében Fazakas Géza Herceggel, a győztes ló valószínűleg visszaemlékezett a korábbi Vágtákra, és magabiztosan vette a köröket. Nem meglepő tehát, hogy ők győzedelmeskedtek a futamban.

A harmadik futamban Réty, Homoródszentpál és Szotyor küzdött meg a döntőért. A homoródszentpáli versenyző, Szabó Ferencz szintén visszatérője a Székely Vágtának, így rajta is érezni lehetett, hogy magabiztosan rója a köröket. Az első kör után a szotyori Bartha Ferencnek Fecske lovával sikerült megelőznie a homoródi lovast, így a győzelmet is megszerezte a futamban.

A negyedik futamban is a rutin győzött, hiszen mind Bódi Albert, mind Imán vettek már részt a Székely Vágtán, sőt tavaly együtt második helyezést értek el Kézdivásárhely számára. A negyedik futam talán a legizgalmasabbra sikerült, hiszen két és fél körön keresztül a sárfalvi Máté László a kézdivásárhelyi lovas nyomában volt. Az utolsó félkörben viszont Bódi Albert felgyorsult, és magabiztosan nyerte meg a futamot.

A jelen állás szerint a vasárnapi Góbé Futam döntője rendkívül izgalmasnak ígérkezik, hiszen két tavalyi döntős ló fut majd, de a csíkkozmási és szotyori ló is nagyon erős. A Góbé Futam döntője tehát Csíkkozmás, Gyergyószárhegy, Szotyor és Kézdivásárhely között dől el, vasárnap, július 20-án 16 órától.

2014.07.19, Szombat, 16.29

Véget értek a Góbé futam előfutamai…képek és eredmények hamarosan.

2014.07.19, Szombat, 16.00

A hivatalos megnyitót, illetve az Izlandi lovak lovarda bemutatóját követően Pászka Lehel és Kodolányi Réka lovasíjász bemutatója következett. A helyszínen készült képekből egy galériát állítottunk össze:

Fényképek: Iordache Melinda

2014.07.19, Szombat

A negyedik Székely Vágta megnyitójáról készült képgalériát az alábbi képre tekintheti meg:
Fotók: Iordache Melinda

Már csak két nap, és szombaton délben hivatalosan is megkezdődik a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Székely Vágta.

Az Óriáspince-tetőn megrendezett lovas eseményt először 2011-ben szervezték meg, mint a Nemzeti Vágta hivatalos, erdélyi előfutamát. Idén két futamban bizonyíthatnak a székelyföldi lovasok, és minden település mindkét versenyre nevezhet be lovat.  Az első kategóriában, a Nemzeti Vágta szigorú szabályzatát figyelembe véve lehet elindulni, tehát nem indulhat olyan ló, amelynek nem bizonyított a származása.  A másik kategóriába, a Góbé Futamba nem ismert eredetű lóval is be lehet nevezni, a nyeremény pedig annyival kevesebb, hogy a győztese nem nyer jogot a Nemzeti Vágtán való induláshoz.

A vágta mellet, lovas- és kulturális programok sokszínűsége várja az Óriáspince-tetőre látogatókat.

Az erdelyilovas.ro csapata a helyszínről, “élőben” közvetít majd, nagyjából kétóránként bejelentkezve, de addig is, csütörtökkel kezdődően, a Vágtával kapcsolatos hírekkel, érdekességekkel szolgálunk olvasóinknak.

Megvan a Székely Vágta döntős mezőnye

A korábbi programmódosítások következtében vasárnap, július 20-án 12 órától zajlottak a Székely Vágta kvalifikációs előfutamai, amelyen a tét a Nemzeti Vágtán való részvétel. A négy előfutamban három-három induló startolt, a délutáni döntőbe a futamgyőztes juthatott.

A Székely Vágta előfutamaiban igazi küzdelmet láthattunk, a lovak és lovasaik mind kirobbanó formában voltak, és eképpen galoppoztak a győzelemért. Az első futam a székelyudvarhelyi André Ábel és a lemhényi Zsigmond János között dőlt el. Az első körben még André Ábel és Adonis lova vezetett, a második körben viszont Zsigmond János és Timpex Amata átvette a vezetést, és tudta tartani előnyét egészen a célig.

A második futamban a korábbi második díjas, Fazakas Alpár János is futott, és tapasztalatára alapozva, sokan a döntőbe várták. A startnál jól indult, viszont elég hamar átvette tőle a vezetést Mokán János, a szotyori lovas, és Vendellel meg is nyerték a futamot.

A harmadik futamban Kézdivásárhely, Előpatak és Bélafalva indult, a futamban ismét két nagyon rutinos versenyzővel. A kézdivásárhelyi Bódi Albert tavaly második lett, Bagoly Szabolcs pedig már a Nemzeti Vágtán is nagyszerű eredményt ért el, akkor Sepsiszentgyörgy számára. A futam rendkívül izgalmasan indult, hiszen az első félkörben mindhárman jól startoltak. Az első kör után már csak Bódi Albert maradt Narkóval és Jakab Norbert, előpataki versenyző Pasadenával. A futamot végül több lóhosszal, magabiztosan Bódi Albert nyerte Kézdivásárhely számára.

A negyedik futam győztese szinte az elején kitűnt a másik két versenyző közül, a gyergyószentmiklósi László Pál és Darius biztosan vették a köröket, és a futamgyőzelmet is vitték.

A Székely Vágta döntőjében a Nemzeti Vágtára való kijutásért Lemhény, Szotyor, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós küzd.Megvan a Székely Vágta döntős mezőnye

Hozzászólások

hozzászólás

Leave a comment

Your email address will not be published.

*

Erdélyilovas.ro