Újabb 4 évig Lázár Vilmos a Magyar Lovas Szövetség elnöke

Újabb 4 évig Lázár Vilmos a Magyar Lovas Szövetség elnöke

A Magyar Lovas Szövetség pénteki tisztújító közgyűlésén a megjelentek egyhangúlag újraválasztották elnöknek Lázár Vilmost. A kettesfogathajtóként kilencszeres világbajnok sportolót ellenjelölt nélkül választották meg, a megbízatása négy évre szól.

Az elnökség névsorában sem történt jelentős változás. A Magyar Lovas Szövetség elnökségének tagjai a következő négy évben: Prof. Dr. Sótonyi Péter, Dr. Jármy Miklós, Mondok József, Papp István Tibor, Szotyori Nagy Kristóf és Juhász Tibor.

“Bátran kell mernünk változtatni. A mai modern világ, a piac igényei szerint kell átalakítanunk, modernizálnunk lovassportunk minden szeletét. A hatékonyabb stratégiai gondolkodásra képes embereket keressük és várjuk. A mérce a nemzetközi színvonal” – mondta Lázár Vilmos, aki hangsúlyozta, a szövetségnek nem a lovassport működtetése, hanem az ehhez szükséges igényes szakmai és gazdasági környezet, a feltételek kialakítása a feladata.

Évről évre gazdagodó világszínvonalú versenyek, közönség- és médiavonzó, ütős, meghökkentő, képernyőre érett látványos versenyek, lovas show-műsorok, programok kellenek. A hagyományosat és a legkorszerűbbet kell innovatív módon ötvöznünk. Ne azt várjuk, hogy a világ forduljon felénk. Mi tegyük ezt” – mondta.

Lázár Vilmos arról is beszélt, hogy a szövetségnek összességében egy hatékonnyá, versenyképessé tehető, jó irányba mutató modern programja van, melynek majd minden területén történt valami, ám a tempó szerinte lassú, azon gyorsítani kell. Hozzátette, a gyorsítás különösen a fiatalok nevelésében, az általános iskolai lovaglás oktatás bevezetésében elodázhatatlan.

A közgyűlésen részt vett Dr. Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára is.

Forrás: MTI, Magyar Lovas Szövetség, lovasok.hu