szekelyvagta

A pálya készen áll, a lovasok edzenek, a kiegészítő produkció próbái jól haladnak, és a jelentkezés is lezárult a harmadik Székely Vágtára. Július 13-án, szombaton harminc település lovasa áll rajthoz, hogy megküzdjön a középdöntőbe jutásért. Hárman közülük Budapesten, a Nemzeti Vágtán is megfuthatják körüket, de …

Gyerekfoglalkozások és bohóc iskola A Székely Vágta ideje alatt 11 és 19 óra között gyerekprogramokkal várjuk a legkisebbeket. Lesznek egyéni és kiscsapatos játékok, lovagi, népi és ritmusjátékok, mondókák, valamint kézműves foglalkozások és arcfestés is. Szombaton 12 órától, valamint vasárnap 12 és 17 órától mindenkiből bohócot …

A Székely Vágta szervezői egy héttel hosszabbították meg a jelentkezést a lovasversenyre, így azok a települések, akik még nem tették le iratcsomóikat, július 5-ig még megtehetik. Jelenleg Kovászna megyéből huszonkét település, Hargita megyéből öt település, Maros megyéből két település jelezte részvételi szándékat a Székely Vágtán. …

Újra nyeregbe hívják Székelyföld legjobb lovasait. Indul a jelentkezés az idei Székely Vágtára, a budapesti Nemzeti Vágta határon túli előfutamára. A tét ezúttal is a Nemzeti Vágtára való kijutás, a legjobb két lovas biztosan megmérettetheti magát a magyarországi versenyen. Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, egyben a …

Erdélyilovas.ro