lovas zarándoklat

[Frissítve 2017.05.31] Sajnos az elmúlt időszakban technikai okok miatt nem tudtunk Leventéék útjáról beszámolni, ahogyan azt terveztük. De szerencsére a lovasok jól haladnak, néha eső, néhol meg a legyek nehezítik útjukat, de szerencsére nagyobb fennakadás nélkül vagy baleset, sérülés nélkül haladnak. A tegnapi (Kedd) pihenőnapot …

Sötététség, mínusz hat fok, a forgalmas út szélén egy felmálházott és egy felnyergelt ló, Csíkszereda határában. Fáradságtól elcsigázott lovasuk türelmesen legelteti őket. Fejlámpája fényében a két szürke láthatóan habzsolja a fagyott füvet, nem zavarja őket sem a sötét, sem a hideg. Mint később kiderült, titokzatos …

Az Erdélyi Lovas Egyesület (az erdelyilovas.ro szakportált üzemeltető non-profit szervezete) idén egy lovazással, lótartással és lovas történelemmel kapcsolatos előadássorozatot indít útjára. Az év első ilyen eseménye, melyre a szervezők tisztelettel és szeretettel meghívnak minden érdeklődőt, A múltba vezető Árpád-vonal című előadás. 2014 őszén, három lovas, …

A 2o13-as Csíksomlyó-i búcsúra immár 15.-ik alkalommal indulnak lóháton a hagyományőrző székely huszárok. A minden évben csütörtökön, Gyergyószentmiklósról induló lovas zarándoklat idei első napi útvonala eltér az évek alatt megszokottól, és Gyergyószentmiklós-Kovácspéter-Balánbánya-Csíkszentdomokos-Csíkkarcfalva útvonalon haladnak a lovasok. Pénteken Csíksomlyó felé veszik az irányt, Karcfalváról a Kőd …

Erdélyilovas.ro