lovas tabor

Egy hete érkeztek haza a táborlakók a “Hargita keresztény tábor központból”, abból a központból, ami egyedi Erdély szinten. Egyedi lehetőségekkel van felruházva, ugyanis a helyiség megteremti a körülményeket a mozgássérültek számára ahhoz, hogy akadálymentesen tudjanak közlekedni. Itt került megrendezésre, immár második alkalommal, a “Keresztény lovas …

Nomád lovastábort szervez 2014. július 6-11 között az Állatbarát Lovaskert Gyergyószentmiklóson. A kézműves és hagyományos tevékenységekkel egybekötött tábor 8-16 éves gyerekek számára lett meghirdetve. A következőkben olvasható a gyerekek számára kiírt tábor szövege: Hegyvidék, szabadon legelésző lovak, friss levegő, madárcsicsergésre ébredés a sátorban, hajnali harmat …

Az erdélyi lovastáborokról szóló sorozaunk 3.-ik részéhez érkeztünk. A helyszín a 16 éves múltra visszatekintő gyergyószentmiklósi Góbé Lovasudvar, ahol korosztálytól függetlenül várják a lovagolni, tanulni vágyókat. A Lovasudvarban ötödik alkalommal megszervezett gyerektábor idén, július 8.-14. közt kerül megszervezésre, és fő célja, hogy a résztvevők játszva …

Erdélyilovas.ro