lovas iskola

Klasszikus alapok, korszerű módszerek! mottóval idén tavasszal újból megszervezi az Art Equest erdélyi lovas iskola a Győrffy-Villám András lovas szakember által vezetett edzőtáborát. A 2017. április 24.-28. között megrendezett tábor a tavalyi 2o16.-os program folytatása, a klasszikus lovaglás mai értelmezésében megfogalmazott edzéselméletére, és annak gyakorlati edzéseire épül. …

Az idén májusban megalakult erdélyi lovasiskola, az Art Equest meghírdette első komoly lovas edzőtáborát, melyre november 14-18 között kerül sor Vajdaszentiványon, az iskola otthonaként szolgáló Zichy kastélyban. Az ötnapos tábor a klasszikus lovaglás mai értelmezésében megfogalmazott edzéselméletére, és annak gyakorlati kivitelezésére épül. Az edzőtábor szakmai vezetője, …

A szakoktatás fellendítésének részeként és a fiatalok szélesebb körű képzésének érdekében, a munkaerőpiacon való elhelyezkedési lehetőségeik bővítéséért lovászképzést indítanának Hargita megyében. Az oktatást a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Agrárkamara, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola és a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett …

Székelyföldi lovas iskola létesítését tervezik a Sepsiszentgyörgy melletti Benedekmezőn. A háromszéki megyeszékhely önkormányzata a Vadon Egyesületnek adta át a 10 hektáros területet, amelyen önerőből, helyi vállalkozók támogatásával elkezdődött a lovas létesítmények építése, számolt be a Sláger Rádió érdeklődésére Sztakics Éva. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere szerint már hét …

Erdélyilovas.ro