erdelyi huszarok

Nyolcadik alkalommal tartottak Huszárakadémiát a hétvégén, amelynek immár negyedszer adott otthont a bálvnyosfürdői Vár Panzió. Több mint kétszáztíz résztvevőt, erdélyi és anyaországi katonai hagyományőrzőt, látott vendégül Daragus Attila, Torja polgármestere, hagyományőrző huszárkapitány, akik részt vettek az általuk csak „huszár okosítóként” emlegetett kétnapos szakmai képzésen. Idén …

Az elmúlt hétvégén először szerveztek Erdélyben huszártiszti kiképző kurzust.  A mostani tábor előzménye az a minden évben Magyarországon, Sóskúton megszervezett h.ő. katonai kiképző tábor, melyre idén kilenc székelyföldi csapat képviselőit is meghívta a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség. A magyarországi képzésnek, de főleg a helyiek szakmai igényességének …

Úzvölgye az I. és II. világháborúban is heves harcok színtere volt. Temetőjében 1917-ben a munkácsi gyalogezred által emelt kápolna állt, II. világháborús emlékművét 1994-ben állították. Évente augusztus 26-án, az 1944-es úzvölgyi csata évfordulóján, megemlékezést tartanak, melyen egyre nagyobb számban gyűlnek össze lovasok is. A szervező …

A Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület idén először szervezi meg, a hagyományőrző huszáregyesületek tagjai számára kiírt, Huszárügyességi versenyt. Az eseményre június 14- én kerül sor Csíksomlyón, a Fodor-ház mögötti istállóknál. „A rendezvény célja nem kimondottan a versengés, hanem a közösen, tartalmasan eltöltött idő, fűszerezve egy kis virtussal, …

Erdélyilovas.ro