Nyeregszemle 2014

Nyeregszemle 2014

A Nyeregszemle egy olyan lovas fesztivál, melynek különlegessége,  hogy a Kárpát-medence különböző térségeiből a lovasok lóháton, illetve fogattal érkeznek a rendezvényre. Célja, a nagyközönség számára bemutatni a ló és az ember harmonikus kapcsolatát, és a magyarság kultúrájában betöltött szerepét.

A Nyeregszemle-szervezők hívó szavára évről-évre több száz lovas kel útra Magyarország minden tájáról, esetenként a Kárpát-medence magyarok lakta határon túli területeiről, így Erdélyből is, hogy Találkozzanak a rendezvényen, ahol a Szent Korona és a Történelmi Koronaőrök jelenlétében egy ún. lovas-mise keretében megemlékezzenek lovas elődeinkről, akik vér és hit által őrizték, s védték meg a hazát. Ez az esemény a rendezvény fénypontja! Több száz lovas vonul be az Arénába közvetlenül az egyházi személyek és a Korona után.

2014-ben erre az eseményre a Hortobágyon kerül sor, egy olyan méltó környezetben, mely a hagyományok őrzésével kivívta, hogy a Világörökség részévé váljon- olvasható az esemény hivatalos oldalán.  Hosszas tervezgetés után végre megszületett az eredmény: a szervezők a jövő évben június 20-22. között tartják a a Nyeregszemlét és Hortobágyi Lovasnapokat.