Mit eszik a ló? – I. rész

Mit eszik a ló? – I. rész




A kiindulási pont ebben a kérdésben is a szokásos. Mit evett a ló évmilliókon át, főként mit evett az utolsó kb. tízezer évben? A lényeg: a ló növényevő, legelő állat. Takarmányait, táplálkozási szokásait is ez határozza meg. A ló egyszerre keveset eszik, de folyamatosan eszik, akár napi 15-16 órán keresztül. A gyomra kicsi, így nem tud egyszerre hosszabb időre elegendő táplálékot felvenni. Legel és közben bandukol. IM_Soma_EL_rs

Elsősorban a hajnali, reggeli órákban és a délutáni, esti órákban legel, a  déli hőségben (mármint nyáron), ha teheti, delel, pihen az árnyékban. A lóra jellemző, hogy kedveli az erős szálú, ropogós fűféléket, és ezeket a magas rosttartalmú táplálékokat sajátos emésztőrendszere (kis gyomor, nagy vakbél) segítségével kiválóan hasznosítja. A legelés amellett, hogy biztosítja a szükséges tápanyagokat a ló számára, megnyugtatja, kiegyensúlyozottá teszi, tüdeje, keringési rendszere, izomzata, ízületei megfelelően fejlődnek az állandó mozgástól, friss levegőtől, napfénytől.

A létfenntartását, tápanyagszükségletét a jó minőségű legelő minden további nélkül kielégíti. A csikók megfelelő növekedési erejének kihasználásához viszont szükség van abrakkiegészítésre. Igaz, egykor senki nem adott abrakot a csikóknak, de nem is várta el tőlük senki, hogy 2-3 éves korukra megközelítsék kifejlett koruk méretét, ami bottal mérve 165-168 cm körül van egy átlagos félvér ló esetében. Eleink lovai ennél nagyjából 30 cm-rel alacsonyabbak voltak (bár őseink is alacsonyabbak voltak nálunk).

Amint a legelő fűhozama már nem megfelelő, adni kell lovainknak jóminőségű szénát, esetleg egy kis abrakot kiegészítésképpen. Mivel a ló a legelőn sokat mozog, így a gazdaságos legeltetés érdekében célszerű a rendelkezésre álló területet több (3-4) szakaszra felosztani, és amikor az egyiket lerágták, úgy engedni őket a következőre. A lovak egyébként hihetetlen méretű zöld területeket képesek rövid idő alatt sivataggá változtatni, ha nem gazdálkodunk okosan a lehetőségeinkkel.

Az ősi életformát folytató lónak, vagyis amelyiknek nem kell különösebb munkát végeznie, csak sétálni a legelőn, annak elegendő az ősi takarmányozás, a legelés. Amint viszont ebből a környezetből a lovat kiszakítjuk, és munkára fogjuk, az energiaellátásáról is gondoskodnunk kell. Legyen az mezőgazdasági munka, hobbilovaglás vagy a hivatalos lovassportok bármelyike, az már nyilvánvalóan a munka mértékével arányos, plusz külön takarmányigényt jelent. A plusztakarmányt szénával kielégíteni nem lehet, mert akkora tömeget kellene megenni a lónak, amit nem bír. Koncentráltabb takarmányra van szükség, vagyis abrakra.

A ló abrakja alapvetően, de nem kizárólagosan, a zab. A legegyszerűbb lóétrend három dologból áll: gyepszéna, zab, nyalósó. Azt azért el kell mondani, hogy ezzel a nem túl változatos étrenddel a különböző ásványianyag- és vitaminellátást nem lehet optimális szinten biztosítani. Életben marad természetesen a ló, ha csak ezt eszi, sőt kiváló kondícióban is lehet, de biztos, hogy bizonyos tekintetben nem kielégített az ellátása. Mindez természetesen nagyban függ a széna és zab minőségétől, beltartalmi értékeitől is. Ha a széna többször megázott, rossz minőségű, netán penészes, a zab pedig nagyon könnyű, szintén gyenge minőségű, akkor hiába teszünk lovunk elé bármennyit is belőle.

A ló esetében különössen vigyázni kell a poros vagy penésze takarmányok etetésével. A lónak ugyanis van egy olyan szokása, hogy mielőtt a szájába venné, ráfúj a takarmányra. Ha viszont az poros, a port, netán a penészt, felkavarja és belélegzi, ami nagyon komoly légzőszervi problémákhoz vezethet. A penészes takarmány ezenkívül szaporodásbiológiai problémák, súlyos esetben vetélés okozója lehet. Egyszóval, ami penészes, takarítsuk el a lóistálló környékéről is, ha a széna egy picikét poros (de nem penészes), akkor az etetés előtt locsoljuk meg.  Jártam olyan telepen, ahol a kisbálás szénát portalanítás okán, felbontás és etetés előtt, egyszerűen belemerítették egy kád vízbe.

IM_TT_23_rs

A széna említése során mindig gyepszénát írtam, nem véletlenül. A lucernaszéna nem igazán lónak való takarmány! Nagyon magas a fehérjetartalma, ami kiváló a fejőstehénnek, de feleseleges, sőt káros a lónak. Kevésbé ropogós, szálas, mint a gyepszéna, réti széna, ezért étrendi hatása sem olyan jó. Természetesen a ló szívesen megeszi, de gyepszéna helyett nem tanácsos adni, legfeljebb mellé egy kis kiegészítésnek (elsősorban szoptatós kancáknak). Ha muszájból lucernaszénát etetünk, adjuk jó minőségű, lehetőleg zabszalmával keverve. Jó minőségű zabszalmát egyébként önállóan is etethetünk a lóval rostigényének kielégítésére – és unaloműzőnek is kiváló. A zab tehát a ló alapabrakja.

Miért éppen a zab?

Azért, mert a zab termésének szerkezete hasonlít leginkább a ló eredeti takarmányához, magas a nyersrosttartalma, így a ló számára könnyen emészthető és nagy mennyiségben fogyasztva sem okoz emésztési problémákat. Az egészséges fogazatú ló a zabot könnyedén megrágja, viszont megfigyelhető, hogy nagyon gyakran sok egész zabszem is található a ló trágyájában. Ezek a szemek megrágatlanul, emésztetlenül haladtak végig a tápcsatornán. Ez öröm a verebeknek, de nem öröm a gazdának, mert ez tiszta kidobott pénz. Éppen ezért a zabot célszerű előzetesen egy zabroppantón keresztül engedni, ami nem darálja meg a szemeket, de megroppantja, így a rágást és feltárást segíti, a takarmányozás lényegesen gazdaságosabbb, a ló kondíciója észrevehetően jobb lesz. Ha zab nincs vagy csak rossz minőségű, akkor jöhet az árpa. Ez valamivel keményebb, mint a zab, nyersrosttartalma kevesebb, energiatartalma többb, mint a zabnak. Az árpát különösen érdemes roppantva vagy nagyon durvára darálva etetni. A lónak soha nem szabad finomra darált abrakot adni, mert az ebben képződő por ugyanolyan káros, mint a fentebb leírt esetben a szénapor.

A roppantott, darált abrakot a legcélszerűbb benedvesítve vagy beáztatva adni a lónak. Az árpa után következik fontossági sorrendben a kukorica. Ezt sem lehet korlátlan mennyiségben adni a lónak, mert ha nem megfelelően rágja meg, könnyen hasfájást (kólikát) okoz, ami végső esetben elhulláshoz is vezethet. Ha arra kényszerülünk, hogy kukoricát önmagában etessünk, akkor azt lehetőleg csövesen tegyük a ló elé. Így nem tud belőle behabzsolni, hanem kénytelen szépen lefejtegetni a csutkáról a szemeket, ezért sokkal lassabban eszi meg ugyanazt az adagot. A friss, nyers kukorica etetésével csak az állatorvosokat támogatjuk, így azzal semmiképp ne próbálkozzunk. Egyébként a zabra ugyanúgy igaz, hogy csak az aratás után több hónappal, megfelelő száradás és utóérés után etethető, lehetőleg a következő év elejétől. Ennek élettani magyarázata már a szakkönyvek témája, de ennyit minden lótartónak tudni kell. Búzát, rozsot, tritikálét lehetőleg ne adjunk a lónak. Igaz az utóbbi években eltrjedt tritikálét durva dara formájában sokfelé etetik, én mégis azt javasolom, hogy maradjunk meg a zab-árpa-kukorica etetésénél.

Személyes tapasztalatom szerint az 50% zab 25-25% árpa és kukorica kiváló abrak a ló számára. E mellé természetesen szükséges a megfelelő, lovak számára készített nyalósó folyamatos etetése is.

…folytatása következik.

forrás: Novotni Péter, Magyar lovak c. könyv

 

















Hozzászólások

hozzászólás

Iordache Melinda
Szerző: Iordache Melinda

Az erdelyilovas.ro fotográfusa és társszerkesztője. A lovak őszinte csodálója, a lovassportok rajongója, a fényképzés szerelmese, amatőr lovas. További írások...

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Erdélyilovas.ro