Lovasakadémia…amilyen még nem volt Erdélyországban

Lovasakadémia…amilyen még nem volt Erdélyországban

Az elmúlt hétvégén Háromszéken, Kurtapatakon gyűltek össze a minőségi lókiképzésre, lovaglásra kíváncsi és tanulni vágyó erdélyi lovasok, az első alkalommal megrendezett Bodó Imre Lovasakadémia keretében.

A kezdeményezés mindenképp dicséretes, szükség van ilyen és ehhez hasonló képzésekre mifelénk (is). Ezt a legjobban az összegyűlt jelentkezők létszáma mutatja, hiszen szombat délutánra igencsak megtelt a még épülőben levő Zonda Lovarda udvara.

És aki ott volt, nem bánta meg! A szervezőknek -Háromszéki Lovas Egyesület és Nemzeti Lovaskultúra Szövetség- sikerült a magyarországi lovas szakma igazán figyelemre méltó személyiségeit meghívniuk, illetve Erdélybe csábítaniuk.

A szombati nap Andrássy Izabella, “Terápias lovaglás és lovasterápia” című elméleti előadásával kezdődött, majd ezt követte az elméletben elhangzottak gyakorlati bemutatása is. Az előadó szakmaisága, bemutatójának lendülete lenyűgözte a hallgatóságot.

I. Bodó Imre Lovasakadémia /Foto: Iordache Melinda

I. Bodó Imre Lovasakadémia /Foto: Iordache Melinda

Ugyanakkor, bemutatásra került a közösségi lovastúra térkép is, Szilágyi Szilárd előadásában. Az okostelefonra készített alkalmazás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy saját túraútvonalakat rögzítsenek, majd ezeket másokkal is megosszák.

Rombauer Tamás, a Magyarországi Arablótenyésztők Egyesületét képviselve beszélt a bábolnai ménesről, illetve a lótenyésztésről, mint szakmáról, a lovak küllemi bírálatáról és…a székely lóról.

I. Bodó Imre Lovasakadémia /Foto: Iordache Melinda

I. Bodó Imre Lovasakadémia /Foto: Iordache Melinda

A délután csupa értékes, lovakkal foglalkozók számára felbecsülhetetlen értékű információkat tartogatott. Ekkor következett ugyanis Dr. Gőblyös István, majd Pénzes Gábor elméleti -és később gyakorlati- előadása.

Dr. Gőblyös István a klasszikus lókiképzésről, a nagy mesterek örökségéről beszélt. Előadása alatt addig nem tapasztalt csend uralkodott a teremben…a gyakorlati bemutatóját meg nem akartuk, hogy abbahagyja…

I. Bodó Imre Lovasakadémia /Foto: Iordache Melinda

I. Bodó Imre Lovasakadémia /Foto: Iordache Melinda

Pénzes Gábor, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség alelnöke kiemelte Örkénytábor örökségét, és igazi lovas történelemből csemegézhettünk. Majd a karámban, lovasokkal végzett foglalkozása a helyes szerszámozásról, lovaglásról, alaki képzésről szólt.

I. Bodo Imre Lovasakademia 4

I. Bodó Imre Lovasakadémia /Foto: Iordache Melinda

A dr. Gőblyös István előadásával egyidőben elkezdődött Zerinváry Szilárd, természetes lókiképző foglalkozása is. Az este folyamán már egyidőben két-három helyszínen is folyt foglalkozás.

I. Bodó Imre Lovasakadémia /Foto: Iordache Melinda

I. Bodó Imre Lovasakadémia /Foto: Iordache Melinda

Vasárnapra, záróakkordként maradt Solymosi Bertold, a Nyeregszemle ötletgazdájának beszámolója. A Hortobágy-Csíkcsicsó útvonalon megtett lovaglásuk emlékeit idézte fel, a hosszútávú lovaglásra való felkészülést is részletezve.

Összességében egy hihetetlenül gazdag, hasznos információval tele hétvége volt. Rövid beszámolóm messze nem adja vissza a képzés értékét, esetleg az alábbi galériát böngészve (Foto: Iordache Melinda) kaphat a kedves olvasó némi ízelítőt. Aki lemaradt, bánhatja…de talán lesz folytatás…