LÓ ÉS EMBER: barátság, alázat és türelem

LÓ ÉS EMBER: barátság, alázat és türelem




Barátságnak, alázatnak, kitartásnak és végtelen türelemnek lehettek szemtanúi mindazok a lovak iránt érdeklődők, akik október 4.-én Székelykeresztúrra látogattak, az Erdélyi Lovas Egyesület által szervezett LÓ ÉS EMBER elnevezésű bemutató képzésre.

A bemutató jellegű képzés célja, hogy mintegy ízelítőként, betekintést nyújtson a természetes lókiképzés világába. A szervezők szeptember elsején hirdették meg az egynapos rendezvényt, és már az első héten betelt a helyek fele.

Szombaton reggel 9-re megérkezett az összes résztvevő, nagy öröm és megtiszteltetés volt a szervezők számára, hogy Hargita megyén kívül, Maros és Kolozs megyéből is voltak résztvevők, sőt a legtávolabbról érkező lovas Nagyváradról utazott Székelykeresztúrra, az esemény helyszínéül szolgáló Székely Lovastanyára. Mindannyiukban közös: “a vírus”, a ló iránti szeretet, érdeklődés és az elhatározás, hogy a jövőben is lovak között tevékenykedjenek, még jobban, még profibban ha lehet.

A zsíros kenyeres reggelit és kávét követően rövid ismerkedés vette kezdetét, majd Lutz Levente lovas szakember, a szombati nap előadója vette át a szót és röviden mesélt a természetes lókiképzés eredetéről, újra felfedezéséről és saját pályája kezdetéről is. Majd következett a munka Némóval, a három és fél éves lipicai lóval.

LO ES EMBER Lutz Leventevel 3

A körkarámos foglalkozás során talán az volt a legérdekesebb, ahogy Levente néhány kör után átveszi a ló irányítását. Cuppogtatás, hógatás és mindenféle hang-utasítás nélkül kezdte követni a ló Levente mozgását, testével adott utasításokat. A körkarám széléről közben folyamatosan érkeztek a résztvevők saját tapasztalatból származó kérdései, a megoldásra váró helyzetek.

Lenyűgöző volt, az egész nap folyamán Levente türelme és tudatossága. Erre főként az ebédet követő lószállítós foglalkozáson derült fény, amikor Némót, aki egyébként fel nem menne a lószállítóra, rávette, hogy kövesse őt a jármű belsejébe. A művelet négy órán át tartott, megszakítás nélkül. A sötétedés megérkeztével aztán Némó már szinte könnyedén követte Leventét a lószállítóra. Kitartásról tettek tanúbizonyságot mindannyian: Levente, a résztvevők és a ló egyaránt.

LO ES EMBER Lutz Leventevel 2

Összességében egy jól sikerült, baráti hangulatú lovas napon vagyunk túl. Ez volt az első, ízelítő képzés, melyet az Erdélyi Lovas Egyesület szervezett, de biztosan nem az utolsó. A visszajelzéseket tekintve, igény van ilyen és ehhez hasonló témakörű előadásokra, képzésekre. A jövőben akár többnapos, saját lovas foglalkozásokra is sort kerítünk…

A LÓ ÉS EMBER bemutató képzés szervezői köszönik Lutz Levente munkáját, a résztvevők bizalmát és mindenki kitartását!

 

Íme néhány vélemény a résztvevőktől:

“A szervezés szuper volt, és a csapat is”, Betty

“Tetszett a barátságos hangulat és a közvetlenség, segítőkészség illetve a körülmények”, Kinga

“Szuper”, Csilla

“Minden OK”, István

“Tetszett minden, kevesebbre számítottam”, Ákos

 

És egy galéria, Iordache Melinda képeivel:

Hozzászólások

hozzászólás

1 Comment to “LÓ ÉS EMBER: barátság, alázat és türelem”

  1. A. Emoke // 2014-10-08 at 09:16 //

    Fantasztikus! Volt nekem is alkalmam reszt venni Leventevel egy foglalkozason. Lenyugozo. Gyakrabban kellene megmutassa tudasat!

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Erdélyilovas.ro