Lázár Zoltán győzött Cséffán, Rákóczi Gergő menyerte a maratont

Lázár Zoltán győzött Cséffán, Rákóczi Gergő menyerte a maratont

Befejeződött az elmúlt hétvégén, Cséffán megrendezett CAI 2* és CAI3*-os nemzetközi fogathajtó verseny, ahol a 23 induló közül egyedül Lázár Zoltán hajtott alapidőn belüli hibátlan pályát.

Május 19. és 21. között szervezték a Bihar megyei Cséffán az Országos kettes- és négyesfogatok bajnokságának első fordulóját, amely ugyanakkor nemzetközi háromcsillagos verseny is volt a kettesfogatok részére, a versenyzők világbajnokságon való indulásért is hajtottak. A megmérettetésen három nemzet -román, magyar és horvát- képviseltette magát, összesen 23 fogattal, ebből 2o fogat a kettes-, míg 3 csapat a négyes fogatok kategóriájában indult (CAI2*).

Cefa 2017 – Akadályhajtás – Lázár Zoltán

Cefa 2017 – Akadályhajtás – Lázár Zoltán

Posted by Fogathajtó Sport on 21 Mai 2017

 

A többszörös világbajnok Lázár Zoltán (HU) idén először állt rajthoz ezzel a fogatával, a díjhajtás megnyerése után a maratonhajtáson harmadik helyen végzett, és a vasárnapi hibátlan teljesítményével pedig fölénnyel megnyerte az összetett versenyt.

Kákonyi Norbert (HU) idén szintén első alkalommal állt rajthoz fogatával, maratonon Rákóczi Gergő mögött alig lemaradva a második helyet szerezte meg, az akadályhajtáson egy verőhibával és 2,44 msp időtúllépéssel szintén második lett, így összetettben a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel.

Három versenyszám után a harmadik helyezettnek járó díjat a hazai színekben induló Rákóczi Gergő vihette haza, aki megnyerte a maratont, az akadályhajtást pedig az ötödik helyen fejezte be. Összetettben őt követi Pál Attila (RO) a negyedik helyen, míg az ötödik helyen Tóth Csaba (HU) végzett.

Cefa 2017 – Akadályhajtás – Gergő Rákóczi​

Cefa 2017 – Akadályhajtás – Gergő Rákóczi

Posted by Fogathajtó Sport on 21 Mai 2017

 

A négyesfogatok összetett versenyét -három magyarországi indulóból- Szilágyi Zsolt nyerte, Szabó Lajos végzett a második-, és Báró Farkas Csaba a harmadik helyen. Hazai versenyző nem indult a négyes fogatok kategóriájában.

A teljes eredménylista ide kattintva tekinthető meg.

A bírói testület, Cséffa 2017

A verseny rendezője Nicolae Nistor fogathajtó, a vezetőbíró Dr. Kelemen Attila (ROU), tagok: Péter Istvan (HUN), Hillar Talts (EST), Anne Martha Grundvigsen (NOR), Joaquin Medina Garcia (ESP).

A pályát Fintha Gábor építette. A verseny technikai kiküldötti feladatait Ladányi Kovács Zoltán látta el.

Cefa 2017 – maraton 6 – Lázár Zoltán

Cefa 2017 – maraton 6 – Lázár Zoltán

Posted by Fogathajtó Sport on 21 Mai 2017

 

forrás: fogatsport.hu, fogathirek.hu/, facebook.com/fogathajtosport/

Hozzászólások

hozzászólás

Erdélyilovas.ro