Látogatás a Cislău-i ménesnél

Látogatás a Cislău-i ménesnél

2014-ben egy rangos lovas eseményen volt szerencsém megismerkedni dr. Gábos Bélával, akiről megtudtam, hogy a Romsilva Országos Erdészeti Hivatal által adminisztrált 12 állami ménes egyikének igazgatója. Buzău (Bodza) megyében, Cislău községben, a varázslatosan szép környezetben található ménesben angol telivér és gidrán lovakat tenyésztenek. Első találkozásunk óta célkitűzéseim között szerepelt a Cislău-i ménes meglátogatása, amire idén tavasszal sikerült sort keríteni.

Miközben körülvezettek az istállóknál, a ménesek múltjáról, aktuális helyzetéről, célkitűzésekről beszélgettünk.

– Mikor alapították ezt a ménest?
– A Cislău-i Román Királyi Ménest 1894-ben alapították, majd két év múlva egy járványbetegség miatt felszámolták. Később méntelep létesült itt, ami 1916-ig működött. 1945-ben, a Földművelésügyi Minisztérium irányítása alatt létesült ménes az angol telivér tenyésztésére. Jelenleg két fajtát tenyésztünk, angol telivért és gidránt.

– A tenyészetből származó lovakat indították versenyeken is?
– A ’80-as évek végéig, amíg dr. Ion Apahideanu volt az állami ménesek igazgatója, a Cislău-i angol telivér eredményesen versenyzett többek között Moszkvában, Varsóban, de Baden-Badenben is. Érdekességként megjegyezném, hogy az 1-es számú istálló egy kanca nyereményéből lett építve.

– Mi történt azután? Nem voltak versenyek?
– A bukaresti majd Mangalia-i galopp pályák felszámolása és a hivatalos galoppversenyek megszűnése miatt az angol telivér fajta használata igencsak visszaesett, ezáltal veszélybe került, így a jövője kérdéses.  A telivér tenyésztés terén az lenne a cél, hogy Mangalia-n újraindítsák a galopp pályát és a versenyzést, így a fajtának újra lenne értéke, kereslet lenne rá.

– A mostani állomány egyedeiből lehetne versenyeztetni?
– Országos szinten jó lovaink vannak, de külföldön is ki kellene próbálni őket a hazai versenyeztetések után, hogy tudjuk azt, hogy milyen genetikát kellene hozni. Angol telivérnél nagyon fontos, hogy évről-évre újul a genetika és a legfrissebb genetikájú lovakkal kell folytatni a tenyésztést, hogy jó lovaink legyenek.

– Mi történik most azokkal a lovakkal, amelyek kinőnek a csikó korból?
– Háromévesen belovagoljuk őket, levisszük Mangalia-ra csikópróbára, a jobbak bekerülnek anyakancának vagy fedező ménnek, nagyon ritkán törzsménnek, a többi pedig eladásra kerül, főként hobbi célra. Tehát a telivér – galopp pálya hiányában – jelenleg nem tölti be a szerepét.

– Van rá reális esély, hogy újra indítsanak galoppversenyeket?
– A Mangalia-i galopp pálya terén vannak előrelépések, elképzelhető, hogy már idén indítanak néhány hivatalos futamot.

A másik ménes Cislău-n az igen értékes magyar lófajta, a gidrán, amit 2011 novemberében költöztettek át Galacról a nem megfelelő klíma és környezeti adottságok (a megfelelő legelők hiánya) miatt.

A képgalériát az alábbi fotóra kattintva tekintheti meg:
fotó: Iordache Melinda

– Milyen pozitív eredményt hozott a ménes áthelyezése?
– Itt május elejétől november végéig legelőn lehetnek a lovak, ennek köszönhetően a gidrán csikók méretesek, egészségesek és jól fejlettek.

– Mekkora a gidrán állomány Cislău-n?
– Egy állomány méretét mindig a jó anyakanca állomány adja meg, nálunk 35 anyakanca van jelenleg. A cél 40 anyakanca, ami biztosítaná a fajta stabil fennmaradását, rokontenyésztés nélkül.

 – Hol vannak még gidrán tenyészetek?
– Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területére eső országokban van még gidrán, de mindenik országban annyira elveszett, hogy tiszta gidrán állomány nincs ezen az állományon kívül.

– Mi a gidránra vonatkozó tenyésztési cél?
– Két feladatunk van. A vérvonal megőrzése minél jobb egyedekkel és a sportra való kiválasztás, hogy a fajtának legyen jövője. Ennek az állománynak néhány leszármazottja Magyarországon military-ban (lovastusa) az élmezőnyben versenyzik, egy Mítosz-leszármazott pedig 140 cm-en ugrat.

– Cislău-i gidránt mikor láthatunk versenyben?
– Hat év után eljutottunk oda, hogy az első generációs csikók négyévesek, amiből néhányat kiválasztottunk, hogy idéntől díjugratásban kipróbáljuk őket. Ahogy bármilyen más fajtában, ami díjugratásban versenyzik, úgy a gidrán esetében is szükség van angol telivér cseppvér infúzióra. Három éven át, a múlt évvel bezárólag, egy Bizánc nevű, kiváló vérvonalú sárga mén fedezett nálunk. Az ő csikói jövőre kerülnek edzésbe. Az eddigi munkánkkal elégedett vagyok. Mint mondtam, most állunk egy nagy lépés előtt, ami a lovak versenyben való kipróbálását jelenti.

– Köszönöm és eredményes, jó munkát kívánok!


Kapcsolódó, ajánlott hivatkozások:

Gidrán fajtatörténet: http://www.kisberigidran.hu/index.php/fajtak/gidran/gidran-fajtatortenet

Cislău-i ménes: http://www.rosilva.ro/articole/herghelia_Cislău__p_141.htm

Szerző: Bartalis Melinda

Az erdelyilovas.ro fotográfusa és társszerkesztője. A lovak őszinte csodálója, a lovassportok rajongója, a fényképzés szerelmese, amatőr lovas. További írások...