Kettesfogatok versenye Gyergyószentmiklósón

Kettesfogatok versenye Gyergyószentmiklósón

A szeptember 21-22 közöt, idén már hatodik alkalommal, Bajkó Tibor és a Krigel Sport Klub által szervezett Gyergyói Lovas Napok fő versenyszáma a kettesfogatok viadala.

Bajkó Tibor, országos fogathajtó bajnok, az erdelyilovas.ro- nak adott interjúban elmondta: 2007-ben döntöttek úgy, hogy szerveznek a Gyergyói- medencének – és nemcsak a Gyergyói- medencének, de ezáltal egész Székelyföldnek-, egy olyan rendezvénysorozatot, amelyhez fogható, színességében, Romániában nincsen.

A kétnapos lovas esemény során idén is több mint 50 programpont került bemutatásra, ezek közül a Páll Ágnes fogathajtó verseny az egyik olyan versenyszám, ahol hivatalos, országos válogatott versenyzők is pályára lépnek. Az idén tizenegy fogat állt rajthoz, a kétfordulós hajtás és a “Győzzünk együtt – staféta” versenyszámok után az összesített eredmények:

1. Orosz László
1. Romfeld Zsolt
2. Bajkó Gellért
3. Szőcs Lehel
4. Bartalis Attila
5. Bodó Zoltán
6. Bege Árpád
7. Váncsa Jenő
8. Pop Paul
9. Pál Attila
10. Cuturlean Florin
11. Ferenc Tibor

(A lenti képre kattintva indítja el a galériát, majd a “jobbra/balra” billentyűk segítségével navigálhat a képek közt.)