Képgaléria: VII. Székelyföldi Lovas Ünnep

Első nap

Képgaléria: VII. Székelyföldi Lovas Ünnep

Reklám [adrotate banner=”9″]

A gyergyószentmiklósi lovas pályán, szombaton, már a reggeli hűvösön kezdtek gyülekezni az emberek.

Fényképes beszámolónk az alábbiakban tekinthető meg. A képekre kattintva nyithatók meg az egyes galériák. Fotók: Iordache Melinda

Kutyakiállítással indult a kétnapos programsorozat, majd a legszebb kutyák díjazása után, Agility show-t követhetett figyelemmel a nagyérdemű.

A gyerekek és kezdő lovasok díjugrató versenyén Zsók Botond bizonyult a legjobbnak, őt követte a rangsorban Kovács Szilvia és Bartalis Vivien.
A díjugratók stílus versenyét Bajkó Kriszta nyerte Zeusszal, második helyen végzett Tódor-Iszlai Ilka Dariusszal, harmadik lett Birta Norbert Topáz nyergében.
A pontszerző díjugrató versenyen a sorrend az előbbi három lovas között némileg átrendeződőtt: Tódor-Iszlai Ilka első, Bajkó Kriszta második, míg Birta Norbert harmadik helyezést ért el.

A déli harangszóra időzített ünnepélyes zászlófelvonás után felcsendült a Székely Himnusz, majd az elöljárók beszédei hangzottak el, s ezzel hivatalosan is kezdetét vette a VII. Székelyföldi Lovas Ünnep.

Ezt követte a gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi huszárok közös bemutatója.

Hamza Viktória bemutatója során mind megbizonyosodhattunk arról, hogy a fiatal lány valóban ért és “beszél” a lovak nyelvén.

Az “Út az önfenntartás felé” elnevezésű bemutatón láthattuk, hogy mi mindent el lehet végezni egy lóerővel. Cséplőgépet és körfűrészt hozott működésbe egy türelmes belga csikó.

Néhány perc leforgása alatt a vágtató székelyek suhantak el a népes közönség előtt. A vágta győztese Antal Csaba lett, második helyen végzett László Pál, a harmadik helyezett Fazakas Géza volt.

A “Páll Ágnes” kettes fogathajtó kupa első helyezettje Orosz László, második Bajkó Gellért, harmadik Pál Attila.

“A ló, a szaladás és a székelyek” névre keresztelt összetett próba igazán szórakoztatónak bizonyult a közönség köreiben, de úgy tűnt, a résztvevők is jól mulattak. A győztes Bartalis Attila lett, második helyezett Pál Attila, harmadik Szőcs Lehel.

A visszatérő látogatók jól ismert kedvencei, a Sagittis Siculorum egyesület tagjai, Pászka Lehel és Kodolányi Réka lovasíjász bemutatója idén is nagy népszerűségnek örvendett.

A lemenő nap utolsó sugarainál tartották meg látványos bemutatótujkat a magyarországi lovas kaszkadőrök: Kiss István, Mravik János, Felcsuti Péter és Tamási Levente.

Mindazok, akik szombaton kilátogattak a lovas pályára, egy tartalmas, jó hangulatú, élménydús napot tölthettek el, kellemes őszi időben. Akik nem lehettek jelen, az erdelyilovas.ro internetes élő közvetítését követhették figyelemmel. A közvetítést többek között Izraelből, Törökországból, Németországból, Magyarországról és Franciaországból is nézték.

Szerző: Iordache Melinda

Az erdelyilovas.ro fotográfusa és társszerkesztője. A lovak őszinte csodálója, a lovassportok rajongója, a fényképzés szerelmese, amatőr lovas. További írások...