Képgaléria: V. Székely Vágta, második nap

Képgaléria: V. Székely Vágta, második nap

A Székely Vágta középfutamaiban két futamban mérték össze lovastudásukat a versenyzők, mindkét futamból az első két helyezett jutott tovább. Az első középfutamban Kézdivásárhely, Kézdiszentkereszt, Gyergyószentmiklós és Gyergyószárhegy zsokéi indultak, a startot a versenybíró újraindította, így az akkor elsőnek elstartoló Bódi Albert egy körrel többet tett meg. Valószínűleg ez és az erős versenytársak miatt idén sajnos nem sikerült bejutnia a döntőbe. Az első két helyért viszont sokáig folyt a küzdelem, aztán a második kör végén magabiztosan nyerte a futamot a gyergyószárhegyi Fazakas Géza Gamma hátán.

A második középfutamban Gidófalva, Csíkcsomortán, Lemhény és Tusnádfürdő lovasai küzdöttek a döntőért, a lemhényi Zsigmond János nem ismételte meg bravúrját, az első perctől az élre tört, első helyét magabiztosan tartotta egészen az utolsó méterig. Lovát viszont nem hajtotta túl, valószínűleg már a döntőre tartogatta Timpex Amata erejét. Másodikként ért célba ebből a futamból a gidófalvi Jákó Ferenc és Fharmeta.

Az alábbi fotóra kattintva tekintheti meg a középfutamokról készült képgalériát:
Fotók: Iordache Melinda

Több ezer néző előtt zajlott az ötödik Székely Vágta döntője, amelyben Lemhény, Gyergyószárhegy és Gyergyószentmiklós lovasa futott. A gidófalvi versenyző lova, sérülés miatt nem vehetett részt a döntőben. A Székely Vágtát a gyergyószárhegyi Fazakas Géza Gamma hátán nyerte, ezzel visszavitte a vágta-győzelmet Hargita megyébe.

Az alábbi fotóra kattintva tekintheti meg a döntö futamról képeket:
Fotók: Iordache Melinda

Csíklázárfalva lovasa, Bálint András Szellő hátán vágtatott a leggyorsabban a Székely Vágta Góbé Futamában, és ezzel ő nyerte meg a versenyt. A start után hamar az élvonalba tört, és biztosan tartotta első helyét Szellő nyergében. Végig a sarkában volt, de a vezetést nem tudta átvenni a szotyori Bartha Ferenc, ő a második helyen végzett. Harmadikként ért célba a sepsikörőspataki Fazakas János Alpár és Sötétség, a negyedik helyen végzett Réty képviselője, Már Dénes és Villám.

Az alábbi fotóra kattintva tekintheti meg a Góbé futam döntőjéről készült képgalériát:
Fotók: Iordache Melinda

Világrekordot állított fel Pászka Lehel: szőrén megült vágtázó lóról 15 céltáblát talált el nyíllal. Az Óriáspince-tetői galopp-pályán végrehajtott bravúrt a Guinness World Records bizottsága számára is rögzítették.

Az alábbi fotóra kattintva tekintheti meg a Pászka Lehelről készült:
Fotók: Iordache Melinda

 

Szerző: Bartalis Melinda

Az erdelyilovas.ro fotográfusa és társszerkesztője. A lovak őszinte csodálója, a lovassportok rajongója, a fényképzés szerelmese, amatőr lovas. További írások...