Képgaléria: V. Székely Vágta, első nap

Képgaléria: V. Székely Vágta, első nap




A Székely Vágta megnyitója után kezdetét vette a verseny, elsőként a Góbé Futamban álltak rajthoz a székely lovasok. A mezőnyből, szombat reggel, a baróti versenyző visszalépett, így hét település lovasa küzdött a továbbjutásért, az első futamban hárman, a második futamban négyen indultak, mindkettőből az első két helyezett jutott tovább a vasárnapi döntőbe. Az első futamból Csíklázárfalva lovasa, Bálint András került ki győztesen Szellő hátán, második helyen végzett Réty képviselője, Már Dénes és Villám. A második előfutamot a szotyori Bartha Ferenc nyerte Rabló nyergében, második lett Sepsikőröspatak lovasa, Fazakas János Alpár és Sötétség lova.

Az alábbi fotóra kattintva tekintheti meg a megnyitóról és az előfutamokról készült képeket:
Fotók: Iordache Melinda

A Székely Vágta előfutamaiban két négyes és két hármas futam indult, hiszen a reggeli, újabb állatorvosi vizsgálatot követően kiderült, hogy a sepsiszentgyörgyi lovat, sántaság miatt, nem engedhetik rajthoz állni. Az első futamban Gidófalva, Kézdisárfalva, Gyergyószentmiklós és Kovászna lovasa indult. A gidófalvi Jákó Ferenc Fharmeta nyergében egy kör után elhúzott, a verseny inkább a második helyért folyt. Ez főleg akkor vált izgalmassá, amikor a négyszáz méteres pályán valamivel több, mint három kört teljesítő versenyzők közül a gyergyószentmiklósi László Pál elszámolta magát, és két kör megtétele után felemelt karral ünnepelte továbbjutását a második helyen. Tévedésére akkor döbbent rá, amikor a kézdisárfalvi Részeg Mihály beérte és csaknem megelőzte. László Pálnak azonban helyén volt a szíve, „visszadőlt” a ló nyakára és magabiztos lovaglással jutott a középdöntőbe.

A második futamban ismét csak a második helyért folyt a nagyobb küzdelem, miután a kézdivásárhelyi Bódi Albert első kör után „elment győztesbe”, a nyujtódi Ugron Attila és a tusnádfürdői Jani András fej-fej mellett haladt, mígnem 300 méterrel a cél előtt Jani András megelőzte a nyujtódi versesenyzőt és bejutott a középdöntőbe. A harmadik, „sztárfutamban”, a gyergyószárhegyi Fazakas Géza mellett három volt Székely Vágta dobogós indult, élükön a tavalyi győztes, lemhényi Zsigmond Jánossal, André Mónikával, aki idén a Maros megyei Székelybós nevében versenyzett, és a korábban Sepsiszentgyörgy színeiben induló Bagoly Szabolccsal. A várakozásoknak megfelelően ez a futam volt a legszorosabb. A négy versenyző gyakorlatilag fej-fej mellett vágtázta végig a három kört. Az utolsó körben, tavalyi jó szokásához híven, a Nemzeti Vágtán negyedik helyezett lemhényi versenyző, Timpex Amata nyergében egy lóhosszal nyerte a futamot a gyergyószárhegyi lovas előtt. A negyedik futamban csak egy versenyzőnek kellett kiesnie, ez – az erdővidékiek bánatára – a baróti Opra Rita volt. A másik két versenyző, a csíkcsomortáni Lajos Sándor és a kézdiszentkereszti Prezsmer Péter Lóránt, külön versenyben, egymást többször visszaelőzve tette izgalmassá a futamot. Végül, egy huszáros vágtával, a háromszéki versenyző vívta ki magának a jogot, hogy a huszárok társaságában a díszkört megtehesse.

Az Ivói Izlandi Lovarda lovasainak felvonulása után (akik 149 km-t tettek meg az Óriáspince-tetőig) a Saggitis Siculorum Egyesület tagjai, Pászka Lehel és Kodolányi Réka tartottak lovasíjász bemutatót. Segítőik Szőcs Szendér és Golicza Hunor voltak.

Az alábbi fotóra kattintva tekintheti meg a képgalériát:
Fotók: Iordache Melinda

Azt követően honfoglaláskori lovasíjász-harcászati bemutatót láthatott a közönség a Székely Virtus Hagyományörző Egyesület tagjainak előadásában.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Iordache Melinda
Szerző: Iordache Melinda

Az erdelyilovas.ro fotográfusa és társszerkesztője. A lovak őszinte csodálója, a lovassportok rajongója, a fényképzés szerelmese, amatőr lovas. További írások...

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Erdélyilovas.ro