Ilyen még nem volt a Budvár alatt

Ilyen még nem volt a Budvár alatt




A nyárutó utolsó előtti napján került sor a sokak által várva-várt Udvarhelyszéki Vágta döntőjére, a székelyudvarhelyi Csicser farmon. Bár az egy héttel ezelőtti időpontra meghírdetett döntő elhalasztása néhány versenyző távolmaradását eredményezte, az idő ezúttal kedvezett a szabadtéri rendezvénynek, szép számban gyűlt a közönség, a jelenlévő versenyzők pedig türelmetlenül várták, hogy sorra kerüljenek és bizonyíthassanak a mindent eldöntő futamon.

Az ügyességi versenyen 46 lovas teljesített egyéni- és csapatversenyben. A döntő meglepetése volt a gyorsasági verseny, melyen nem volt kötelező minden ügyességi versenyen futott lovasnak résztvennie. A közönség tetszését határozottan elnyerte ez a próba.

Egyéni eredmények:
1. Gothárd Norbert – Homoródalmás -2,26 perc
2. Mihálykó István – Agyagfalva – 2,44 perc
3. Nagy Csaba – Homoródszentpál – 2,52 perc
4. Gergely Barna – Zetelaka – 2,56 perc
5. Jakab Gábor – Zeteváralja – 2,58 perc

A Nemes székely nemzet legjobb lovas közössége 2014 nevet viselő “vándorkupát” és zászlót idén a homoródalmási fiatalokból álló csapat vihette haza.
Csapatverseny eredmények:
1. Homoródalmás
2. Zetelaka
3. Oroszhegy

Az ügyességi és gyorsasági versenyről, illetve a díjátadóról készült képeket az alábbi fotóra kattintva tekintheti meg:


Pászka Lehel és Kodolányi Réka lovasíjász bemutatóját első ízben tapsolhatta végig a székelyudvarhelyi közönség. A bemutató kétségkívül mindenkit lenyűgözött, elismerő és bíztató szavak visszhangzottak a közönség soraiból.

A bemutatón készült képeket itt tekintheti meg:

Örvendetes, hogy a szervezés nehézségeit felvállalva, a Mária Lovagja Hagyományőrző és Sportegyesület lebonyolította a programsorozatot, így Udvarhelyen és környékén is szervezett formában találkozhattak és versenghettek az amatőr lovasok. A versenyzők örültek a lehetőségnek, elégedetten távoztak és számítanak a folytatásra. Az idei tapasztalatokat hasznosítva, jövőre még körültekintőbb szervezést és még népszerűbb Udvarhelyszéki Vágtát kívánunk!

Hozzászólások

hozzászólás

Iordache Melinda
Szerző: Iordache Melinda

Az erdelyilovas.ro fotográfusa és társszerkesztője. A lovak őszinte csodálója, a lovassportok rajongója, a fényképzés szerelmese, amatőr lovas. További írások...

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Erdélyilovas.ro