Erő és tisztesség Madéfalván

Erő és tisztesség Madéfalván

A Madéfalva község által szervezett SICULICIDIUM Emlékév rendezvénysorozat keretén belül zajlott le október 12-én, szombaton a Huszár-virtus vetélkedő a falu közlében található “majálisoló” helyen kiépített pályán, verőfényes, nyáriasan meleg időben. A megmérettetésen a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a Gyergyói Hagyományőrző 14-es Határőr Ezred és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület tagjai vettek részt.

Huszár-virtus-vetélkedő

A verseny két próbából állt: a rajtot követően cölöpökre állított tököket kellet lekaszabolniuk a huszároknak, majd visszafelé, ugyancsak kardjuk segítségével, akasztófákra felhelyezett koszorúkat kellett begyüjteniük. A teljesítményt időmérők és pályagondnokok figyelték, minden hibapont +10 másodperc büntetést jelnetett. A 13 benevezett versenyző egyenként lépett a zsűri elé. Nevüket hallva, katonás fegyelemmel, tisztelegve kértek engedélyt a versenyszámok teljesítésére, majd annak végeztével, a pálya elhagyására. A lovakat igencsak feltüzelte versenyszellem, a legtöbb lovasnak az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy annyira fékezze hátasát, hogy kellőképpen megközelíthesse a cépontokat. A nézőket is teljesen magával ragadta verseny hangulata, hangosan szurkoltak a lovasoknak és kedélyesen élcelődtek, ha azok hibát vétettek.

Két fiatal hölgy is vállalkozott a megmérettetésre és bizony nem vallottak szégyent. Teljesítményükkel bebizonyítotk, hogy a huszár-virtus bennük is megvan.

Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy a verseny győztese a gidófalvi Lukács Kriszta lett.

Lukacs-Kriszta

Második helyen végzett Jani András Bükkszádról, harmadik helyezést ért el Gyögy Adolf Kászonaltízről.

A verseny végén Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere köszönte meg a résztvevő hagyományörző egyesületek jelenlétét és adta át a díjakat a nyertes huszároknak.

A rendezványsorozat következő mozzanata a 2014 január 7-ei évfordulós megmlékezés lesz, a Madéfalvi veszedelem 250. évfordulójára.

Iordache Melinda

Az alábbi képre kattintva megtekintheti a képgalériát.

 

Szerző: Bartalis Melinda

Az erdelyilovas.ro fotográfusa és társszerkesztője. A lovak őszinte csodálója, a lovassportok rajongója, a fényképzés szerelmese, amatőr lovas. További írások...