Előkészületben a III. Marosszéki lófuttatás

Előkészületben a III. Marosszéki lófuttatás




Idén is megszervezik, a már harmadik kiadásához érkezett Marosszéki lófuttatást.

A Marosszéki lófuttatás egy lovas baráti társaság ötlete nyomán valósult meg, akik úgy gondolták, hogy Maros megyében hiánypótló lenne egy színvonalas lovas megmérettetés, melyet kulturális programok tesznek színesebbé. Az előző két évben a rendezvény nem várt népszerűségnek és elismerésnek örvendett úgy a lovasok, mint a laikus közönség köreiben. A sok pozitív visszajelzés újabb lelkesedéssel töltötte el a szervezőket, és idén arra törekednek, hogy az eddigieknél is gazdagabb, izgalmasabb programokkal szórakoztassák a versenyzőket és a közönséget.

Marosszeki Lofuttatas LOGO  2015rs

A 2015-ös Marosszéki lófuttatás időpontja június 27.
A közönséget új helyszínre várják, az Erdőszentgyörgy melletti, festői szépségű Bözödújfalusi-víztározó (Bözödi-tó) partjára.
Ízelítőként az idei kulturális programok sorából kiemelnénk a néhány éve újraalakult Kormorán zenekar koncertjét. Június végén a Marosszéki lófuttatás közönsége is örülhet egy tőlük megszokott színvonalas fellépésnek.

Kormoran

A szervezők szeretettel várnak minden lovast, lókedvelő embert és mindazokat, akik egy tartalmas, kellemes napot szeretnének eltölteni a természetben.

Sajtóközlemény, www.marosszekilofuttatas.ro

 

Hozzászólások

hozzászólás

Iordache Melinda
Szerző: Iordache Melinda

Az erdelyilovas.ro fotográfusa és társszerkesztője. A lovak őszinte csodálója, a lovassportok rajongója, a fényképzés szerelmese, amatőr lovas. További írások...

1 Comment to “Előkészületben a III. Marosszéki lófuttatás”

  1. teliverek ki vanake zarva it is mind a szekely vagtan?

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Erdélyilovas.ro