Lovasélet

A tavalyi év májusában megalakult Art Equest, amely Erdély első lovasiskolájaként szeretne bevonulni a történelembe, idén tavasszal második alkalommal szervezte meg a Győrffy-Villám András lovas edző, szakíró által vezetett lovas edzőtáborát. Az egyhetes képzésre április végén került sor, a helyszín pedig az Art Equest székhelye …

[Frissítve 2017.05.31] Sajnos az elmúlt időszakban technikai okok miatt nem tudtunk Leventéék útjáról beszámolni, ahogyan azt terveztük. De szerencsére a lovasok jól haladnak, néha eső, néhol meg a legyek nehezítik útjukat, de szerencsére nagyobb fennakadás nélkül vagy baleset, sérülés nélkül haladnak. A tegnapi (Kedd) pihenőnapot …

[Frissítve 2017. január 12.-én] A nagy érdeklődésre való tekintettel, pénteken és szombaton is lesz vetítés. Mindkét esetben 19.oo órától, a Csíki Moziban. A Székely Szeretetszolgálat karácsonyra elhozta a Székelyföldre 2016 legsikeresebb magyar filmjét, A LOVASÍJÁSZ-t – melynek első vetítésére Székelyudvarhelyen került sor. A VÁNDORMOZI kezdeményezés keretein …

Az erdelyilovas.ro olvasói már 2015. márciusában értesülhettek a hírről, miszerint a magyarországi Epona Spanyol Lovasiskola Erdély fele nyitott, azaz egy hároméves, ingyenes, nagyon intenzív képzést biztosítottak 17-22 év közötti erdélyi fiatalok számára, a Budapest melletti Száron. Augusztusban kaptuk a hírt, miszerint három székely lány, a márciusi cikkünket …

Aki kicsit is figyelemmel követte az elmúlt évek lovas életének alakulását Magyarországon, észrevehette azt a többrétű fejlődést, ami egy tudatos, nemzeti stratégiának köszönhetően végbemegy. Kezdve a lovardák minősítési rendszerétől, az oktatáson és az állami ménesek felújítására szánt befektetéseken át, egészen a tudatos, lovas turisztikai szolgáltatás …

Mit jelent huszárnak lenni a 21. században? Mi késztet valakit, hogy huszárnak álljon? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ. Érdeklődésünkre Báthori István, a Württemberg Sándor Egyesület alapítója válaszolt. -Huszárnak lenni nemcsak egy fegyvernemhez való tartozást jelent. Már köszönésünk is ( „Erőt, tisztességet!”) sugallja, …

…ha nincs finanszírozási háttered a tartására, állatorvosi és egyéb költségeire. …ha nincs hozzáértésed vagy valaki, akitől megtanulhatod, hogyan bánj a lovaddal. …ha nincs elegendő időd, amit rászánhatsz, hogy napi szinten foglalkozz vele. …ha nem támogat a környezeted, és állandóan küzdened kell, hogy foglalkozhass vele. …ha …

A Székely Vágta első napján, július 19-én fektették le a romániai magyar nyelvű lovas oktatás alapjait Maksán, ahol öt intézmény képviselője írta alá az öt évre szóló együttműködési keret-megállapodást. Az országos viszonylatban egyedülálló kezdeményezés életre hívói a Kaposvári Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Sepsiszentgyörgy …

Székelyföldi lovas iskola létesítését tervezik a Sepsiszentgyörgy melletti Benedekmezőn. A háromszéki megyeszékhely önkormányzata a Vadon Egyesületnek adta át a 10 hektáros területet, amelyen önerőből, helyi vállalkozók támogatásával elkezdődött a lovas létesítmények építése, számolt be a Sláger Rádió érdeklődésére Sztakics Éva. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere szerint már hét …

jún. 16, 21.00 Ma este értesített bennünket Frigyes, hogy szerencsésen megérkeztek a Hortobágyra! Pénteken délután lépték át a román-magyar határt Létavértesnél, és Debrecen után érkeztek meg a Nyeregszemle idei helyszínére. Mindhárman jól vannak, a lovak is tökéletes állapotban… Gratulálunk Emőkének, Frigyesnek és Zsoltnak! Szép volt! Ugyanakkor …

Mindössze hétezer négyzetméteren fekszik, és gazdája az a Biró Attila, aki lovával 1 méter 90 centit ugrott. A kolozsvári Incitato sportlovardában játunk. Ha lovakról akarsz írni, keresd fel Biró Attilát, tanácsolják kolozsvári ismerősök, amikor arról kérdezem őket, hol terem a lovas szakember. Ő majd mindenben …

Székelyszenterzsébeten, egy kis Hargita megyei faluban, lovas felszerelések készítésével foglalkozik Szabó Dénes és felesége, Olívia. A családi vállalkozás a szerszámkészítés minden csínját-bínját ismeri: nemcsak változatos, sokszínű kínálatukkal, de az egyedi kérések teljesítésével is vonzzák a lovas gazdákat. Az erdelyilovas.ro szerkesztősége a házaspár műhelyébe látogatott. – …

1 2
Erdélyilovas.ro