Székely Vágta

A Székely Vágta a Budapesti Nemzeti Vágta Sepsiszentgyörgyi Előfutamán Gyergyószárhegy település színében versenyző Fazakas Géza – a 2015. évi Székely Vágta nyertese – által lovagolt Gamma nevű lóból vett doppingminta pozitívnak bizonyult. A Szervezőbizottság a lovast és a lovat a 2016. és a 2017. évi, …

Lemhény lakói bizonyára nagyon büszkék lovasukra és lovukra, Zsigmond János és Timpex Amata kiváló párost alkotnak, hiszen immár másodszor lettek a legjobbak a Székely Vágtán. Nem csoda, hiszen ők ketten már a Nemzeti Vágtán is bizonyítottak: 2014-ben negyedik helyet hoztak Székelyföldnek a magyar galoppversenyről. A …

László Pál és Dáriusz, Tamás Csaba és Mercédesz, Orbán István és Shaba szálltak harcba a Góbé Futam győzelméért. Állatorvosi tanácsra a sepsiszentgyörgyi lovat nem engedték futni a Góbé-döntőben. A döntő futamot magabiztosan nyerte László Pál Dáriusszal, így szerezve meg az első helyet Gyergyószentmiklós számára. Délután …

Szombat délután tartották a Székely Vágta középfutamainak, a Góbé Futam és a nemzetközi futam döntőjének sorsolását. A középdöntőben két futamot láthatunk, ebből az első két helyezett jut a vasárnap délutáni döntőbe. A Székely Vágta első középfutama bizonyára sok fordulatot tartogat, hiszen a két korábbi győztest, Zsigmond Jánost (Lemhény, 2014) és Fazakas Gézát (Gyergyószárhely, 2015) egy futamba sorsolták. Székely Vágta, középfutam – sorrend: futam Kézdivásárhely Lemhény Kilyén Gyergyószárhegy   futam Mikóújfalu Réty Sepsiszentgyörgy Székelyudvarhely   Góbé Futam, döntő – sorrend: Gyergyószentmiklós Sepsiszentgyörgy Farkaslaka Barót   Nemzetközi futam, döntő – sorrend: Morariu Silviu Ariciu Ionuț Sandru Ion Murea Ilie Székely Vágta sajtóközlemény Foto: Codra Botond

Nyolc lovas galoppozik a Székely Vágta vasárnap déli középdöntőjében, köztük a két korábbi Vágta-győztes ló is fut, Timpex Amata (Lemhény) és Gamma (Gyergyószárhegy), illetve lovasaik, Zsigmond János és Fazakas Géza. A középdöntőben ott van még Kézdivásárhely, Mikóújfalu, Kilyén, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Réty versenyzője is. A …

Tizenegy fogat jelent meg a szombat délután rendezett fogathajtó versenyen, köztük olyan fogathajtók, akik világversenyeken is értek már el dobogós helyezést. A legtöbb pontot szerző fogathajtó idén Orosz László lett, őt követte a rangsorban Bartalis Attila és Szőcs Lehel fogata. A fogathajtón Bodó Zoltán, többszörös …

Miután Sepsikőröspatak lovát állatorvosi javaslatra visszahívták, 13 lovas küzdött a Góbé Futam döntőjébe való jutásért. Az izgalmas futamokban Barót, Gyergyószentmiklós, Farkaslaka és Sepsiszentgyörgy bizonyult a legjobbnak, így ők jutottak tovább a vasárnapi Góbé-döntőbe. A tegnap leközölt információk pontosítást igényelnek: a Góbé Futamban nem tartanak középfutamot, …

Állatorvosi vizsgálattal, technikai értekezlettel, majd az indulási sorrend kisorsolásával indult a Székely Vágta első napja. A 31 jelentkező közül 28 jelent meg az állatorvosi vizsgálaton, Nyárádszereda, Beresztelke és Marosvásárhely hiányzott a felmérésről, ez pedig azt vonta maga után, hogy lovasaik nem állhatnak rajthoz a holnap …

Nemzetközi futam hat román lovassal Hatodik éve telik meg élettel az Óriáspince-tető, ahol a Székely Vágta indulói és résztvevői veszik birtokba a teret, hogy a három napon át tartó lovasünnepen szurkoljanak településüknek a Nemzeti Vágtára való kijutásért. A galoppverseny 2016-os kiadása a finisben van, minden …

A jelentkezési határidő lejártáig 25 település jelezte, hogy indítana versenyzőt a Székely Vágtán. Ebből 16 lovas a Székely Vágta futamain, 9-en a Góbé Futamon indulnának. A szervezők döntése értelmében a nevezési határidő július elsején, pénteken 12 óráig hosszabbodik. A 25-ös versenyzőszám nem áll messze a …

1 2 3 6
Erdélyilovas.ro