Hazai

Erdélybe látogat és három helyszínen (Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy) tart könyvbemutatót Cseri Dávid, magyarországi lovas író, a Lovas Nemzet rovatvezetője és az Epona Spanyol Lovasiskola munkatársa. A szerző immáron harmadik könyve, az Elfeledett lovaslegendáink – Örkénytábortól a tengerentúlig 2016. áprilisában jelent meg, és most eljött az ideje, …

Az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület szervezésében kerül megrendezésre a Háromszéki Lovasnapok rendezvénysorozat június 17-18. között. A kétnapos rendezvény szombaton délben kezdődik Nyújtódon, ahová a szervezők változatos programokkal várják a látogatókat. A kétnapos lovas eseménysorozat egyik érdekessége egy összetett tereplovasverseny, ahol egy térkép, és némi útmutató segítségével kell teljesíteni, …

Meghosszabbították a Marosszéki Lófuttatás jelentkezési határidejét a szervezők. Ennek értelmében az eddig június 1o.-i határidő helyett, 15.-ig nevezhetnek be a jelentkezők. Ez azért vált szükségessé, mert többen, telefonos bejelentkezésük alkalmával jelezték, hogy még nem volt lehetőségük az online benevezésre és kérték, ne csak 10.-ig lehessen …

Június 3-án, szombaton egy napsütéses reggelen, a szokottnál több autó kanyarodott le a Nagyenyedről kivezető útról, Tompaházán át, Lőrincrévére. A növekedő látogatok száma, a lőrincrévi Hip-Tep Lovasterápiás egyesületnek köszönhető, ugyanis második alkalommal rendezték meg a MOL Gyermekgyógyító Kupát. A szombati rendezvény keretén belül, az ország …

Gyermeknap alkalmából, immár hagyományosan, különleges programmal készül a Sacramento Lovas Klub. A reggel 11:00 órakor kezdődő egész napos programra idén június 17.-én, szombaton kerül sor a Zabola és Imecsháza között megtalálható lovardánál. A továbbiakban olvasható a részletes program. Program: 11:00 Megnyitó 11:15 Székely Kutya Klub: …

A tavalyi év májusában megalakult Art Equest, amely Erdély első lovasiskolájaként szeretne bevonulni a történelembe, idén tavasszal második alkalommal szervezte meg a Győrffy-Villám András lovas edző, szakíró által vezetett lovas edzőtáborát. Az egyhetes képzésre április végén került sor, a helyszín pedig az Art Equest székhelye …

Immár hetedik alkalommal startolnak el a Székely Vágta futamai a háromszéki Óriáspince-tetőn. A rendezvényt idén július 14–16. között tartják, s bár a szabályzatban, a pályakialakításban és a elrendezésben nem lesz számottevő változás, a Székely Vágta hatalmas újdonságot tartogat: a szervezők úgy döntöttek, megérett az idő …

– A lovasélet a magyar hagyományok közül kimagasló értékkel bír, és jelentős szerepe van az identitás megélésében, megőrzésében. Ezért is a lovasturizmusra kell fektetni a hangsúlyt – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a csíkszeredai megyeházán május 23-án, a lovasmunkacsoport alakuló ülésén, amelyen …

Befejeződött az elmúlt hétvégén, Cséffán megrendezett CAI 2* és CAI3*-os nemzetközi fogathajtó verseny, ahol a 23 induló közül egyedül Lázár Zoltán hajtott alapidőn belüli hibátlan pályát. Május 19. és 21. között szervezték a Bihar megyei Cséffán az Országos kettes- és négyesfogatok bajnokságának első fordulóját, amely ugyanakkor …

Zarándok május 15.-én éjjel tűnt el egy Székelyudvarhely melletti tanyáról. 7 éves haflingi félvér, sárga herélt, csillag van a homlokán. A Szarkakő közelében található tanyáról hétfőn este vagy éjjel hajtották el a lovat, elvágva a villanypásztort. Ha valaki használható információval tud szolgálni a ló hollétét illetően, …

Örömmel jelentjük, hogy Gyuszi újabb szerető otthonra lelt és május 13.-a óta három kislány napjait teszi tartalmasabbá, szebbé. További boldog nyugdíjas éveket kívánunk neki és, hogy új családja lelje benne sok örömét, a lányok tanuljanak tőle minél többet!   A minap hívtak telefonon … kedves lovas …

[Frissítve 2017.05.31] Sajnos az elmúlt időszakban technikai okok miatt nem tudtunk Leventéék útjáról beszámolni, ahogyan azt terveztük. De szerencsére a lovasok jól haladnak, néha eső, néhol meg a legyek nehezítik útjukat, de szerencsére nagyobb fennakadás nélkül vagy baleset, sérülés nélkül haladnak. A tegnapi (Kedd) pihenőnapot …

1 2 3 4 44
Erdélyilovas.ro