Hagyományőrzők

A rohamosan közeledő hétvége gazdag programkínálatot tartogat a lovas eseményeket látogatók számára. Válasszon mindenki kedvére vaLÓt!   Idén VII. alkalommal kerül megrendezésre a Háromszéki huszártoborzó. fotó: VII. Háromszéki huszártoborzó facebook oldala A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Kovászna megye tanácsának és az esemény útvonalába eső …

A pünkösd vasárnapján megrendezett összevont lovasnapról dr. György Adolf, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület hadnagya számolt be portálunknak. Mint elmondta, a közös szervezés egy Kolozsvári Tiborral történt véletlen találkozásnak köszönhető, mely alkalommal többek között a lovas eseményekről  beszélgettek, és felmerült az ötlet, hogy összevonják a hagyományos …

A Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület 2016-ban is megszervezi a hagyományőrző huszáregyesületek tagjai számára kiírt huszárügyességi versenyt. Az esemény érdekessége, hogy idén a hagyömányőrző lovasok mellett, a ”civil” lovasok is kipróbálhatják a maguk és a lovaik ügyességét, a számukra kialakított versenypályán. Az összevont lovasnapról szóló cikk itt olvasható, …

A mára már hagyományossá vált huszárügyességi versenyt a Csíkszeki Mátyás huszárok új helyszínen rendezik meg, ahol idén ”civil” lovasok is kipróbálhatják a maguk és a lovaik ügyességét, a számukra kialakított versenypályán. A rendezvénynek a csíkszentsimoni Szent László Otthon biztosít helyet, pünkösdvasárnap (május 15.), ahová a …

És íjászbemutató is lesz. Jó hír, hogy idén Feszty Árpád Emlékév van. Még jobb hír, hogy a Feszty-körkép Alapítvány kétnapos rendezvényt hoz Kolozsvárra, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületébe. Március 12-én, szombaton délelőtt 10 órától Ozsváth Sándor művelődéstörténész tart előadást a magyarság eredetéről, …

Hetedik alkalommal szervezte a hagyományosnak mondható Huszárbálját a Szilaj Hagyományőrző Egyesület. A farsangi időszakban évente megrendezett bálnak idén is a Kolcza Vendéglő adott otthont. Posted by Enikő Solymosi Incze on Monday, February 8, 2016 v. Fazakas Péter hő. huszár főhadnagy, a bál szervezője elmondta, a kezdetekkor …

A XXIII. Erdővidéki Közművelődési Napok keretében, harmadik alkalommal szervezték meg a már hagyományosnak mondható és nagy népszerűségnek örvendő Huszárbált. A kezdeményező és egyben főszervező Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület harmadik éve kívánja éltetni és népszerűsíteni a katonai- és huszár hagyományokat Erdővidéken is. Figyelembe véve az előző …

Augusztus elsején második alkalommal szervezte meg a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület a hagyományőrző huszáregyesületek számára kiírt ügyességi versenyt. Az idei megmérettetésnek a festői szépségű csíkcsomortáni táj adott otthont, pontosabban a történelmi jelentőséggel bíró Papok aratása nevű hely. “Csíkcsomortán határerdejében, a Paparatás nevű helyen található egy kőkereszt …

A Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület idén is megszervezi a hagyományőrző huszáregyesületek tagjai számára kiírt, Huszárügyességi versenyt. Az esemény a tavaly indult útjára, amikor a csíki huszárok egy kis virtussal füszerezett hagyományőrző találkozóra hívták társaikat. Már a tavaly, Erdély összes hagyományőrző huszárcsapata meghívást kapott. Ez idén sem lesz másként, a verseny …

Világrekordot állított fel Pászka Lehel: szőrén megült vágtázó lóról 15 céltáblát talált el nyíllal. Az Óriáspince-tetői galopp-pályán végrehajtott bravúrt a Guinness World Records bizottsága számára is rögzítették tegnap. A lovat a térdeddel irányítod, közben egyenként veszed ki a nyilakat, célzol, és lősz – magyarázza a …

80 huszár…

2015-06-12 // 0 Comments

Érdekes párhuzam alakult ki a múlt hétvégét felölelő VI. Háromszéki Huszártoborzón. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, június 6-7- én lezajlott VI. Háromszéki Huszártoborzón a szervezőkkel és vendégcsapatok résztvevőivel együtt éppen 80 hagyományőrző huszár járta be Sepsiszék déli részét Uzonból kiindulva, érintve Lisznyót, Bikfalvát, majd …

A huszárok toborzása évszázados hagyományokra nyúlik vissza, amelyet hatodik éve elvenenítenek fel háromszéki hagyományőrző huszár alakulatok. 2010-ben Incze Réka és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ötlete alapján, Kádár László szervezésében tartották meg az I. háromszéki huszártoborzót, amely Kézdivásárhely-Gelence útvonalon haladt, hogy megismertesse az egykori …

1 2 3 4 6
Erdélyilovas.ro