Borzonti lovas délután Szent István tiszteletére

Borzonti lovas délután Szent István tiszteletére

Minden egyben volt Borzonton, ami a lovas sportok kedvelőinek asztalára menüként tehető: vágta nyeregben és szőrén, szekeresek fogathajtó versenye szórakoztató próbatételekkel, kettesfogat hajtás, lovas rönkrakás.

A falunapok legnagyobb attrakciójának számító rendezvényen egyetlen elem volt csupán hiányos: a lovasok jelenléte, ám erre magyarázat lehet a Székely Lovasok Székelyföldért váltó, hiszen ezen a Gyergyói-medencéből több mint harminc lovas vett részt, így ők hiányoztak a borzonti eseményről.

Az adrenalint viszont a jelen lévő közönség is mondhatni vénásan kapta: akadt, aki azért szurkolt, hogy a helyenként hepehupás terep miatt ne essen baja se lónak se lovasnak, más pedig magáért imádkozott, mikor egy-egy ló úgy döntött, hogy a pálya határokat és a szabályzatot is felrúgva a közönség felé veszi az irányt.

A szekeresek fogathajtó versenyének pályáját kialakító szervezők figyeltek arra is, hogy izgalmas próbatételekkel igazítsák vidámra a hangulatot: zsákokat kellett fel-, majd lepakolniuk a segédhajtóknak, vagy éppen ostorral kipukkasztaniuk vízzel töltött lufikat, mi több, egy-egy korsó sört is fel kellett hajtsanak a szekeres versenyzők.

Mint minden évben, legnagyobb attrakciónak idén is a vágta számított.

A nyerges vágta győztese a gyergyóalfalvi Domokos Attila lett Meredys nevű lovával. Helybéli nyerte a szőrén vágtát, Balla Szabolcs Jankó nevű lovával. A kettes fogathajtást a borzonti Sándor Balázs és Kovács Ervin nyerte. A lovas rönkrakás győztesei Domokos János és Ráduly Árpád Borzontról.

Íme a győztesek listája:

Nyerges vágta:
1. helyezett DOMOKOS Attila -Gyergyóalfalu – Meredys nevű lovával,
2. helyezett FÜLÖP Enikő – Dálnok – Hercegh nevű lovával,
3. helyezett KÖLLŐ István – Gyergyóalfalu – Mester nevű lovával
Szőrén vágta:
1. helyezett BALLA Szabolcs – Borzont – Jankó nevű lovával,
2. helyezett BALÁZS Barna – Gyergyóalfalu – Szellő nevű lovával,
3. helyezett BARICZ Dezső – Borzont- Szellő nevű lovával

Kettes fogathajtás:
1. helyezettek SÁNDOR Balázs és KOVÁCS Ervin – Borzontról, 4 perc 17 másodperc
2. helyezettek GÁL Gergely és Ilyés Imre – Borzontról, 6 perc 01 másodperc.

Lovas rönkrakás:
1. helyezettek DOMOKOS János és RÁDULY Árpád, 5 perc 45 másodperc, Borzontról;
2. helyezettek SZILVESZTER József és GERGELY Attila, 6 perc 06 másodperc, Gyergyóalfaluból;
3. helyezettek KOVÁCS Ervin és SÁNDOR Balázs, 6 perc 50 másodperc, Borzontról.

A nyerges és a szőrén vágta első helyezettjei egyenként 300-300, második helyezettjei 200-200, harmadik helyezettjei pedig 100-100 kilogramm zabot vihettek haza. A kettes fogathajtás és a lovas rönkrakás, pedig az általuk nagy gyorsasággal megmozgatott rönköket vihették haza.

Laczkó Ágoston a rendezvény főszervezője az alfalu.info-nak elmondta: „Ezt a vágtát, mindaddig megszervezik, ameddig lesz népes rajongó tábora ennek a rendezvénynek, továbbá lesznek lelkes támogatók is, akik nélkül ez a lovas ünnep, nem jöhetett volna létre.”