Az izlandi ló

Az izlandi ló




izlandi-lo_erdelyilovas.roAz izlandi ló története visszanyúlik a kilencedik századba, mikor a viking telepesek benépesítették Izland szigetét. A vikingek legjobb lovaikat hozták magukkal, különböző fajtákból – valószínű, hogy germán, skandináv és angol fajták keveredtek. Annak ellenére, hogy a fajta eredete nagyon vegyes, az elszigeteltség miatt mára az izlandi ló a világ egyik legtisztább fajtája.

Évszázadokon keresztül az izlandi ló volt az izlandiak legfőbb segítője. Része volt a mindennapi életnek, és végigkísérte az ember életét a születéstől a halálig. 1940-ben, amikor az első automobil megérkezett Izlandra, akkor még a ló volt a legfőbb szállítási eszköz, a ló végezte a mezőgazdasági munka javarészét. Ezután rohamosan csökkent a jelentősége, de néhány lelkes tenyésztőnek hála, akik főleg a lovaglásban voltak érdekeltek, a fajta fenn tudott maradni.

Ma Izlandon körülbelül 80 000 lovat tartanak számon – hihetelen szám a 300 000-es össznépességhez képest. A lovakat szabadidő-lovaglásra és versenyzésre használják. Az izlandi lovak nyilvántartása és a törzskönyvek kiállítása egy World Fengur nevű adatbázis segítségével történik. A World Fengur ma körülbelül 300.000 lovat tart nyilván, nagyrészük Németországban és a skandináv országokban találhatóak.

 

Az izlandi lovak belovaglása a negyedik életévükben kezdődik. Eddig az időpontig a csikó a szabad legelőn tartózkodik az anyjával és a többi lóval.

Az izlandi ló alaptermészete a kíváncsiság, kiegyensúlyozottság, intelligencia, nagy munkabírás és igénytelenség. A legtöbb színárnyalat ennél a fajtánál érzékelhető – több mint 40 szín és 100 féle variáció. Mivel ez a fajta a sziget elszigeteltségében alakult ki, a jellegzetesen kontinentális lóbetegségek nem érintették, így természetesen az immunitás sem alakult ki ezek ellen. Ezért nagyon fontos, hogy az Izlandról importált lovakat minden ismert védőoltással el kell látni.

Miért lett ilyen népszerű az izlandi ló? A teljes harmónia, az egyensúly, állandó ütem – töltben haladunk a világ végéig. Mindegy, hogy kezdő vagy haladó lovas, aki egyszer már kipróbálta a töltöt, az örökre beleszeretett ebbe a lófajtába. Az izlandi lovaknak négy vagy öt járásmódjuk van, eszerint négy- vagy öt járómódú izlandi lovat különböztetünk meg. A járásmódok a következők: séta – négyütemű járás, amikor a ló egymástól függetlenül teszi le a lábait; ügetés – kétütemű járás, amikor az első és hátsó ellenkező oldali lábak együtt mozognak; vágta – háromütemű járás, amit különböző sebességgel lehet lovagolni; tölt – az izlandi ló specialitása. Négyüteműnek nevezzük azt a járásmódot, amikor a hátsó lábak mélyen a ló teste alatt vannak, és a súly nagy részét viszik, míg az első lábak magasra emelődnek.

A tölt egy nagyon lágy járásmód, amit sokszor úgy mutatnak be, hogy a lovas egyik kezében egy teli pezsgőspoharat, a másik kezében pedig a gyeplőszárat tartja és nagy sebességgel halad anélkül, hogy akár egy csepp is kiloccsanna. Töltben bármilyen sebességgel lehet lovagolni a lassútól a gyorsig, ami a vágtával is felveszi a versenyt. A repülő pace egy kétütemű járásmód, a ló az azonos oldalon lévő első és hátsó lábait egyszerre mozdítja. A ló nagy sebesség elérésére képes. Nem mindenik izlandi ló képes pace járásmódra, csak az öt járómódú lovak.

A nemzetközi izlandi ló szövetség (FEIF) 18 tagállamot foglal magába. Minden második évben világbajnokságot rendeznek, amelyre minden tagország csapatot küld. A világbajnokság soha nem tartják Izlandon, mert oda tilos lovat beszállítani, ugyanakkor a megmérettetésre Izlandról kiszállított lovak sem kerülhetnek soha vissza a szigetre. A versenyeket vizsgáknak hívják, melyek nagyon sokféle típusúak és osztályúak lehetnek: tölt, négy járásmód, öt járásmód, pace verseny és pace teszt.
Nagy munkabírásuknak köszönhetően az izlandi lovak kitűnő szabadidő lovak. Nagyon jól bírják a hegyvidéki terepet, kiválóan alkalmasak túralovaglásra.

Szerző: Albert András, aalbert@albertek.ro

A cikk az ivói Izlandi Lovak Lovarda támogatásával jött létre.
Ivó, Hargita megye
0040 756 094251
www.izlandilovak.ro

 

A lovardáról:

Az Ivói Izlandi lovardában 20 lovat tartunk, rendszeresen szervezünk lovastúrákat a Hargita hegységben napi átlag 40-50 km-es menettávval, tölt oktatást is tartunk az érdeklődőknek. Nyári lovastáborokat is szervezünk gyerekeknek. A 20 ló között van egy mén és 6 kanca. Ebben az évben született meg az első két csikónk ( Sölgi és Samson). Jövőben remélhetőleg 6 kiscsikónak örvendhetünk. Bejegyeztük a Romániai Izlandi Lótenyésztők Szövetségét és reméljük, hogy pár éven belül tagjai leszünk a nemzetközi szövetségnek is.

www.izlandilovak.ro

Hozzászólások

hozzászólás

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Erdélyilovas.ro