A LOVASÍJÁSZ Székelyföldre érkezik!

A LOVASÍJÁSZ Székelyföldre érkezik!




Karácsonyra elhozza Székelyföldre a Székely Szeretetszolgálat 2016 legsikeresebb magyar filmjét, A LOVASÍJÁSZ-t. A lírai alkotás Kassai Lajos lovasíjász világbajnok tevékenységét mutatja be. Az általa közvetített üzenet:

NEM AZ ŐSÖKET KELL KÖVETNI, HANEM AZT, AMIT AZ ŐSÖK KÖVETTEK!

Sokak véleménye szerint legalább egyszer minden magyarnak látnia kell ezt a filmet. A Kaszás Géza által jegyzett alkotást eddig több, mint 100 ezren látták, mozikban és kultúrházakban tartott közösségi vetítéseken Budapesttől Dunaszerdahelyen át Los Angeles-ig.

A film előzetese itt megtekinthető: https://youtu.be/OfMY0QW4x4U

A film médiapartnere az Erdélyi Lovas Portál.

A LOVASÍJÁSZ első vetítéseire alábbi helyszíneken kerül sor:

Székelyudvarhely – Stúdió Mozi

2016. december 28. (szerda) és 29 (csütörtök), 19 órai kezdés

(jegyelővétel: december 27., 12 órától a Mr. Music Zeneboltban)

Csíkszereda – Csíki Mozi

2017. január 13. (péntek), 19 órai kezdés

(jegyelővétel: január 8-ától a moziban!)

A filmre a jegyár egységesen 15 lej, mely magában foglalja a film moziplakátjának egy példányát is.

A film a vonatkozó romániai szabályozások értelmében korhatár nélkül megtekinthető.

Január során a vetítések folytatódnak Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Szentegyházán és Székelykeresztúron.

A vetítési helyszíneket és kezdési időpontokat a helyi sajtóban és a közösségi oldalakon hirdetetjük meg, valamint kiplakátoljuk az adott településen.

Ezen városok mellett a Vándormozi szervezői minden településre igyekeznek eljuttatni a filmet, ahol arra fogadókészség és érdeklődés lesz. Szükség esetén a vetítések technikai feltételeinek (vetítő, vászon, hangosítás) biztosításában is segítséget nyújtanak a szervezők.

A vetítésekre Erdély-szerte egy új kezdeményezés, A VÁNDORMOZI keretében kerül sor, mely a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány, a Studio Nova Kft, a Taylor Projects Kft együttműködésében valósul meg. Későbbiek során a szervezők több értékes és szórakoztató film bemutatását tervezik.

Nézd velünk! Mert a film érték, és a mozi közösségi élmény!

 

Hozzászólások

hozzászólás

Iordache Melinda
Szerző: Iordache Melinda

Az erdelyilovas.ro fotográfusa és társszerkesztője. A lovak őszinte csodálója, a lovassportok rajongója, a fényképzés szerelmese, amatőr lovas. További írások...

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Erdélyilovas.ro