A lovas nemzet bibliája – 1. rész

A lovas nemzet bibliája – 1. rész

SzechenyiIstvanSzéchenyi István (1791–1860) hippológus, lószakértő volt. Szakértelmét a katonaságnál, a nagycenki ménesében és az Angliában szerzett tapasztalataival alapozta meg. Tudása esszenciájaként 1828-ban megszületett korszakalkotó munkája a Lovakrul, melyben megalkotta a nyereséges lótenyésztés programját.

A mű eszmei hátterét a haszonelvűség adta, amely a 19. századra jellemző angolszász etika és az ehhez kapcsolódó cselekvéselmélet volt. A haszonelvűség atyja, Jeremy Bentham (1748–1832), szerint: az ember mindenekelőtt boldogságra törekszik, a fájdalmas, kellemetlen érzések minimalizálására és az örömérzet maximalizálására. Bayer József: A politikai gondolkodás története. Osiris, Budapest, 1998.

Széchenyi István abból indult ki, hogy az ember mindig azon munkálkodik, hogy sorsát jobbítsa. Az ember minden korban a boldogságot keresi, a 19. század első felében sem volt ez másképp. A század emberének célja a valódi és tartós jó elnyerése volt.

„Azok, akiknek hitvallása szerint az erkölcs alapja a hasznosság vagy a legnagyobb boldogság elve, úgy vélekednek, hogy a cselekvések oly mértékben jók, amilyen mértékben hozzájárulnak a boldogsághoz…” John Stuart Mill: A szabadságról. Haszonelvűség. Magyar Helikon, Budapest, 1980. 240. o.

Széchenyi István a könyvében megvizsgálta a lóágazat helyzetét Magyarországon. Az elemzéssel az volt a célja, hogy kiderítse az ágazat fejleszthető-e, és bebizonyítsa az ágazatban van gazdasági potenciál. Felismerte, hogy szemléletváltásra van szükség. A ménesalapítás katalizátorának ezen túl a vállalkozói attitűdnek kell lennie a főúri kötelesség helyett. A nemzeti dimenziót a gazdasági dimenziónak kell felváltania, mert ezt diktálja a kor szelleme.

“Már többé senki sem akar vesztes lenni semmiben sem, de még a lótenyésztésben sem.” Széchenyi István: Lovakrul. Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istvánnál, Pesten, 1828. 8. o.

A szerző a háttérben meghúzódó ok-okozati összefüggéseket igyekezett megvilágítani a múltra és a jövőre vonatkozóan. A mű ezek alapján alapvetően két részre oszlik. Az első részben a szerző az ágazat sikertelenségének okait tárta fel. A második részben pedig az ágazat fejlesztésére és megújítására tett javaslatokat.

Az első részben részletesen bemutatta a korabeli lótenyésztés helyzetét Magyarországon. Az adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy bár Magyarországon jóval olcsóbban lehetne lovakat tenyészteni, mégis kevesebb lovat tartanak, mint Angliában. Megállapította, hogy az értékesítésben nem a kereslet hiánya a probléma, hanem hogy nem megfelelő a lovak ára, minősége és nemzetközi elismertsége. Ebből pedig az következik, hogy nincsenek megfelelő lovak kivitelre és eladásra. Ennek okát abban látta, hogy a mezőgazdaságban a gazdák a minőségi szempontok helyett sokkal inkább a mennyiségi szempontokat helyezik előtérbe. A minőségi lovak hiánya a kereskedelemben, az utazásban és a lovassportokban is jelentkezett. A hazai lótenyésztés helyzetét tovább rontotta, hogy az arisztokrácia külföldről szerezte be a minőségi lovakat. Széchenyi felismerte, hogy semmi sem ösztönzi a hazai lótenyésztés minőségének a javítását. Emiatt pedig a lóágazatot a középszerűség jellemzi a minőségre törekvés és a sikeresség helyett.

szechenyi_istvan_lovakrul„a lótenyésztés bizonyosan csak középszerüen áll Hazánkban, azt, a’ ki látni akar, és a’ tárgyhoz ért is – nem tagadhatja.” Széchenyi István: Lovakrul. Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istvánnál, Pesten, 1828. 11. o. Tehát a fő problémát abban látta, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelő lovak a különböző célokra. Úgy gondolta, hogy a legfontosabb feladat az, hogy az ország minőségi és mennyiségi szempontból eleget tegyen az igényeknek. A könyv második felében a szerző először Anglia példáját mutatta be az olvasónak. A korabeli Angliában a lóágazat a virágkorát élte. Az ágazat sikere a lótenyésztés és a lóversenyzés egységén alapult. Az ágazat sikerének a katalizátora a nyereség elérésének lehetősége volt.

„A haszon és a nyereség keresése és annak lehető és várható elérése tehát azon báj, melly az Angolt ménestartásra, lónevelésre ösztönzi.” Széchenyi István: Lovakrul. Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istvánnál, Pesten, 1828. 28.o. Az angol telivérek kipróbálására a legmegfelelőbb eszköz a lóverseny volt. A lóversenyek révén egyrészt sikeresen kiválasztották az állomány legjobb egyedeit, másrészt a nyeremények révén ösztönözték a tenyésztőket a minőségi lótenyésztésre. Így egyszerre két problémát is megoldottak. Egyrészt egyre kiválóbb egyedekkel tudták a lóállományt nemesíteni, ami által javult a tenyésztés hatékonysága és minősége. Másrészt a nyerési lehetőség révén érdekelté váltak abban a gazdák, hogy jobb lovakat tenyésszenek. A folyamat öngerjesztő volt.

Széchenyi István azzal a céllal mutatta be az angol lótenyésztést, hogy szemléltesse hogyan lehet az ágazatot sikeresen működtetni. A szerző a példamutatás eszközével élt, hiszen az ember a jó példából tanul a legkönnyebben. Attól azonban óva intett, hogy az angol mintát változtatás nélkül átültessék a hazai gyakorlatba.

“Mi olly könnyen tehetjük Anglia százados tapasztalásait magunkévá, és Országunk bőséges Termékenysége még abban is segít, hogy éppen olly jó Lovakat nevelhetünk, sokkal olcsóbban.” Széchenyi István: Lovakrul. Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istvánnál, Pesten, 1828. 83. o.

A korabeli Magyarországon a lótenyésztés ügye körül három érdekcsoport körvonalai rajzolódtak ki: a katonai, a remonda kötelezettségű és a gazdaságilag érdekelt csoportok. Miben látta Széchenyi István a közös célt, ami egyesíthette az eltérő érdekeltségű csoportokat? Széchenyi István társadalmi- és egyéni szinten is megfogalmazta a közös célt. Társadalmi célnak a hazai lótenyésztés jobbá tételét tűzte ki. Ez volt az a cél, ami a közhasznot az egyéni haszon elé helyezte. “Semmi nem emeli-fel egy Nemzet Lelkét, semmi nem szolgál annak Gyarapodására, kiműveltségére, belső Erejére ‘s Dicsősségére annyit, mint sok Emberek Egyesülése, és egy czélnak Elérésére való Törekedése.” Széchenyi István: Lovakrul. Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istvánnál, Pesten, 1828. 86. o.

Az ágazat sikerének kulcsát a keresletben határozta meg. Ehhez kapcsolódott még az igényeknek megfelelő kínálat, valamint a nyerési lehetőség megteremtése és az egyéni erőfeszítés, a helyes cselekvés. A szerző úgy gondolta, hogy ezek az okok fogják a helyes következményeket megteremteni.

A lótenyésztők számára megfogalmazta a legfontosabb célkitűzést: ahhoz hogy a lótenyésztés hazánkban újra felvirágozzon, nyereségessé kell tenni, tehát meg kell teremteni a lehetőséget nyereség elérésére. A magyar lótenyésztést angol mintából kiindulva kell újjászervezni. Ez pedig kizárólag a lótenyésztés és a lóversenyzés együttműködése, valamint a két ágazat intézményeinek kiépítése és az értékesítés megszervezése révén valósulhat meg. A magyar lovak minőségének javítására az angol telivért tartotta a legalkalmasabb lófajtának. „A mi lovaink tökéletes nevelésére az angol telivér általában alkalmasabb, mint a keleti, mert semmivel sem kevesebb, de tán több nemességgel mint az előbbi, több csontot, ideget, erőt önt ivadékaiba.” Széchenyi István: Lovakrul. Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istvánnál, Pesten, 1828. 81. o.

Meghatározta a konkrét feladatokat, hogy mit kell létrehozni és megvalósítani:

 

  • rendszeres lóversenyek,
  • állandó versenytér,
  • tréningtelep,
  • lótenyésztő egyesület,
  • versenynaptár és méneskönyv,
  • bérmének,
  • lóvásár.

Programja, mint hét hatalmas pillér alátámasztotta a lótenyésztés és a lóversenyzés egységét. Megfogalmazta, hogy ahhoz, hogy a lótenyésztés hazánkban ismét felvirágozzon kitartó munkára, hosszú távú gondolkodásra és megfelelő lóismeretre, valamint önismeretre van szükség. Az egyéni erőfeszítés és példamutatás képes arra, hogy a tömegeket követésre ösztönözze.

„a közhaszon miatt ugy szeretném; ha szomszédaimnak azt bizonyíthatnám be: melly nyertes voltam sokszor a’ lónevelés által és melly jól birom magamat; mert ugy ők és sokan mások is engem bizonyosan követnének.” Széchenyi István: Lovakrul. Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istvánnál, Pesten, 1828. 15. o.

Az újfajta szemlélet és a kor kedvező körülményei 1869-ben megteremtették a program megvalósításának lehetőségét, amelynek nyomán megvalósult a magyar lótenyésztés történetének legsikeresebb időszaka, a lótenyésztés aranykora (1869-1914). “Ország melly fekvésére, éghajlatjára, termékére ‘s nemzeti lelkére nézve, jó lovat nevelni. Magyar Országnál külömb nincs, és hogy csak magunktul függ ezen tárgyat olly virágzásba hozni, és valaha olly gyümölcsözésre vinni; hogy a’ Világ minden vásárait lovainkkal elboríthassuk, és hogy a’ Magyar Ló mindenütt, igazságos és megérdemlett Elsőséget nyerjen.” Széchenyi István: Lovakrul. Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istvánnál, Pesten, 1828. 83. o.

Forrás: Marton Melinda: A lovas nemzet bibliája, Széchenyi István Lovakrul című munkájának bemutatása. In: Lovas Nemzet XVII. évfolyam 6. szám, (Szerk.): Király Éva, Pécs, 2011. június