A LÓ éve volt. Újévi jókívánságok – lovasoktól lovasoknak

A LÓ éve volt. Újévi jókívánságok – lovasoktól lovasoknak




Azt gondolnánk, hogy egy lovasportálon aligha találkozhatunk ezotériával, horoszkóppal foglalkozó, ezt a temát érintő írással. 2014-ben mégis beszivárgott a csillagok jóslata az Erdélyi Magyar Lovasportálra is, mivel tavaly február 4-én, a kínai horoszkóp szerint, a Ló évébe léptünk.

Bátorkodom kijelenteni, hogy a legtöbb lovas számára minden év a LÓ éve, különösen azok számára, akik saját lova(ka)t tartanak.

Nos, a holdnaptár szerinti LÓ éve január végén zárul, és februártól a Kecske évébe lépünk.
Az óesztendő sikereit és örömeit vigyük tovább és kamatoztassuk 2015-ben, a megpróbáltatásokra igyekezzünk kihívásként tekinteni és magabiztosan haladni céljaink felé!

Idei első cikkünkben, az erdélyi lovas élet aktív tagjait, lovas barátainkat arra kértünk, hogy vessék papírra újévi kívánságaikat, melyeket ezúton tolmácsolunk Önöknek.

 

lovas-kaszkadorok_erdelyilovas.ro

Minden lovasnak és lótartónak egyaránt küldöm az újévi jó kívánságomat. Elsősorban rengeteg balesetmentes lovaglást, a lovaknak is balesetmentes és sérülésmentes 2015-ös évet kívánok!
Lovasbaráti szeretettel, Mravik János, magyarországi lovas kaszkadőr 


 

Lutz Levente

Egyszer egy mester azt mondta: “Ahogy kint, úgy bent, s ahogy fent, úgy lent…” Lótársainkkal való bánásmódunk méltán tükrözi belső világunkat, testi, lelki egyesúlyunkat. Kívánom, hogy mindenki, legjobb tudása szerint, külsőségek lehámozásával, találja meg a legrövidebb utat lova lelkéhez.
Legyünk határlények, akik az emebrek közt a lovat, a lovak között az embereket képviselik!

Lutz Levente, természetes lókiképző, Csíkcsicsó


 

IM_Huszarkepzes_123rsLovas élményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok minden kedves lóbarátnak, és az ehhez elengedhetetlen erőt, egészséget maguk és lovaik számára egyaránt.
Tisztelettel Dr. György Adolf – Ferenc, állatorvos, Kászonaltíz, h.ö. huszár


 

jakab kevend

fotó: Photo Aethon

A 2015. évben és azután is minden lovas embernek elsősorban egészséges, sérülésmentes lovaglást kívánok, érje el mindenki kitűzött célját és érjen azután haza lova hátán, épségben.
Továbbá kívánok minden lovasnak egészséges lovat, elegendő felelősségtudatot, következetességet lovaik egészségének megőrzéséhez, jó kovácsot, jó takarmányt.
A különböző lovas szakágakban tevékenykedő lovasoknak erdményes rendezvényeket, megnyert versenyeket és leküzdött akadályokat kívánok, lovas katonai hagyományőrző bajtársaimnak pedig azt, hogy a 2015-ös esztendőben legyenek, maradjanak méltóak az általuk követett magyar katonaősök szent nevéhez, küzdelméhez, életéhez és halálához !
Adjon az Isten mindehhez sok erőt, tisztességet, egészséget, kitartást és szabadidőt mindenkinek!
Jakab Kevend-István h.ő. huszárkapitány, Sepsiszentgyörgy


 

vagta

A Marosszéki lófuttatás szervezőinek nevében szeretnék boldog új évet kívánni és Wass Albert szavaival buzdítani arra, hogy az új évben minél több értékes időt töltsetek lóközelben.
“Az ember csak szánt, vet, kapál, arat. Ganét hord, újra szánt, újra vet, újra meg újra. S egyszer csak észreveszi, hogy a hajában szürke szálak vannak, megszélesedett a homloka, szakálla szürke már s bajusza bozontos. Az ember csak észreveszi, hogy a csikóból csontos öreg ló lett, a gyermekek szakállt eresztettek és bajuszt. A bölcsőben síró leánykák férjhez mennek és új bölcsők ringanak. Az ember, ha ezeket észreveszi, meglepetve megtorpan és elcsodálkozik. Istenem, mondja, hát így… hát így vagyunk már. Eltelt az idő.” (Wass Albert)
Palotás Tibor, a Marosszéki lófuttatás társszervezője, Marosvásárhely



Az erdélyilovas.ro szerkesztősége nevében kívánok minden kedves Olvasónknak lovas élményekben gazdag, lendületes 2015-öt! Találkozunk az év során megrendezésre kerülő lovas eseményeken!
Köszönjük a megtisztelő bizalmat!
Lukács Lehel-Elek, az erdelyilovas.ro ötletgazdája és főszerkesztője

fotók: Iordache Melinda

Hozzászólások

hozzászólás

1 Comment to “A LÓ éve volt. Újévi jókívánságok – lovasoktól lovasoknak”

  1. ez jóóóó volt, köszönöm 🙂 amíg még tart a LÓ Éve, veszek egy lovat. Februártól kecskevásárra hangolódunk. Jövőre már majmolni fogok mindenkit, ha így haladok 🙂 köszönöm szépen a bejegyzést, nagyon jót tett a természetes lószerető lelkemnek

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Erdélyilovas.ro