A hagyomány a nemzet arca

beszélgetés Pászka Lehel lovasíjásszal

A hagyomány a nemzet arca

Márciusban, nemzeti ünnepünk alkalmával a lovas társadalom képviselői is felvonultak. Az erdelyilovas.ro oldalain már beszámoltunk huszárok felvonulásáról, de barantások által, gyerekek számára szervezett íjászkodásról és lovas napról is.
A magyar nemzet -és a székely nép is- azzal büszkélkedik, hogy lovas nemzet. De vajon hogyan őrizzük hagyományainkat? Kinek mit jelent a hagyományőrzés, mit képvisel a korhű öltözet és a hagyományőrző mennyire tudhatja magáénak az akkori életformát?
Az Erdélyi Lovas szerkesztősége Pászka Lehel lovasíjásszal beszélgetett.

– Lehel, számodra mit jelent a hagyományőrzés?
– Abból, hogy egy nemzetnek milyen hagyományai vannak, meg lehet ismerni a nemzet egészét. Például a japánok harcművészetében benne van a teljes kultúrájuk.
Ugyanígy van a székely nép esetében is. Ha megnézünk egy székely vagy egy magyar lovast, a maga sajátos stílusával fog kitűnni minden más lovas stílus közül.
Ha mi arculatot akarunk kialakítani a nemzetünknek, akkor szerintem elő kell vennünk a lovas tudásunkat, mert azzal büszkélkedünk, hogy a magyar nép, a székely nép az lovas nemzet. A székelyek nagyszerű lovasíjászok voltak és a csatákban ők tették le utolsóként a fegyvert. A lovas tudásuk kiemelkedő, íjásztechnikájuk nélkülözhetetlen volt a magyar seregek számára.

– Mire van szükség szerinted ahhoz, hogy ezt a tudást, a hagyományt megőrizzük?
A lovasnak kell legyen egy tartása. De amint az ember elkezd lovagolni, ez kialakul. A lovasíjászok nem kötött, de kiemelkedő lovasok voltak. És a lovas technikát a lóval való együttműködés alakítja ki.
Nekünk azt kell megtanulnunk, hogy mik azok a jellegzetes lovas technikák, azok a viselkedésformák, amik a székely lovas jellegét, egyediségét megadhatják. Hogyha bárki ránéz egy lovasra, megmondhassa, hogy ez egy székely lovas. Minden csak tőlünk függ…
Viszont ahhoz, hogy valaki hagyományőrzőnek mondhassa magát, a tudás teljes birtokában kell lennie. Ha felveszek egy székelynadrágot és egy csizmát, még nem leszek néptáncos, nem tudom hűen ápolni a nép hagyományát.
Lépésről lépésre kell haladni. Olyan, mint amikor elkezdünk harci technikát tanulni. Először csak a technika útját tanuljuk meg. Ezt kezdjük el csiszolni, de valójában azzal, hogy gyakoroljuk, beépítjük a tudatalattinkba. Egy ütközet során nincs idő gondolkodásra, egyetlen mozdulattal kell tudnunk hárítani.
A lovasíjászat is lépésről lépésre épül fel, és hogy mennyire vagyunk képesek ezt beépítenünk a tudatalattinkba, ez rajtunk áll.

erdelyilovas.ro-Paszka-Lehel

– Hogyan gyakorolható a lovasíjászat?
– Mivel harcászatról beszélünk, fontos, hogy ne egyoldalúan építsük. A lovasíjászat olyan mint egy test. Csak íjazni nem elég, mert a lovas tudásunk elmarad. Ha csak lovagolunk, íjásztudásunk nem fejlődik. Bármennyire tudok én lőni, bármennyire tudok én lovagolni, esni, újabb problémát jelent, ha a lovam nem képzett, nem tudunk együttműködni. Mindenre és mindenkire veszélyes vagyok. Ha nem tudok a lóval együttműködni, célt sem fogok találni, mert ő az én kapcsolatom a földdel.

– A lóval való bánásmódot már gyerekkorban el kellene kezdeni…
– Igen, a gyerekek erre sokkal fogékonyabbak. Csak a mai társadalom megpróbál mindent, hogy ezt kinevelje. A világ pörgésével együtt jár, hogy minden gyorsan megoldható. Ha nem így, akkor úgy. Csak a ló ezt nem ismeri, neki van ideje. És az sem mindegy, hogy egy gyerek hogyan ismeri meg a lovat.

– Mire gondolsz?
– A kapcsolatra. Arra, hogy hogyan ismerkedik a gyerek az első órában. Arra, hogy a ló megáll, a gyerek közel megy, körbesimogatja és kialakít egy kapcsolatot. Nem az a kapcsolat, hogy felül a hátára és rángatja a szárat. Megnézni, hogy minden érintésre hogyan reagál a ló. De a lovat nem szabad eltompítani! A ló saját énjét kell megismerni, nem egy másik ember hülyeségét.

A legfontosabb, hogy kialakuljon a bizalom.